Felvásárolják az egyik legnagyobb magyar startup céget

Megosztás


Felvásárolják az egyik legsikeresebb magyar startupot, a Starschemát, írja a Telex a magyar vállalatot felvásárló indiai techcég közleménye alapján. A magyar alapítású cég a világ legnagyobb vállalatainak – többek közt az Applenek, a Facebooknak, a Netflixnek, a Disneynek és a Pepsinek – nyújt tanácsadást és más szolgáltatásokat az adatelemzés területén.

A céget bekebelező indiai techcég, a HCL Technologies közleményében azt írja, ezzel a tranzakcióval akarják megerősíteni jelenlétüket Közép- és Kelet-Európában. „Azzal, hogy egyesítjük erőinket a globálisan is jelentős szereplőnek számító HCL-lel, lehetőséget kapunk, hogy megtartsuk stratégiai fókuszunkat és tovább bővítsük adatelemzési kapacitásunkat a szélesebb körű és jobb szolgáltatás elérése érdekében” – jelentette ki Földi Tamás, a Starschema alapítója és ügyvezetője.

A 2006-ban alapított cég a tavalyi 5 milliárdos árbevételével, valamint 200 foglalkoztatottjával Magyarország legnagyobb vállalkozása, amely big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújt. 

Az őket felvásárló HCL viszont 50 országban több mint 187 ezer munkavállalót foglalkoztat, tavalyi üzleti évének bevétele pedig 10 milliárd dollár fölötti, nagyjából 3376 milliárd forintos volt. A tranzakció az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatósági engedélyéhez kötött, és várhatóan 2022 márciusában zárul le.

Kiemelt kép: Starschema Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek