Karikó Katalin optimista: az omikronnal megszelídülhet a koronavírus?

Megosztás

Ha valóban fertőzőképesebb, mint a delta variáns, de kevésbé súlyos megbetegedést okoz, akkor az jó hír az emberiségnek.

Éppen a koronavírus legújabb mutációja miatt szabadulhatunk meg a pandémiától? Az elmúlt napokban több, ezzel kapcsolatos nyilatkozat is megjelent a sajtóban. Most a világhírű kutató, Karikó Katalin is elmondta a véleményét.

„Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok” – jelentette ki a Kossuth rádióban az Index által idézett Karikó Katalin, a Pfizer–BioNTech mRNS-vakcinájának kifejlesztője, aki szerint még korai lenne megállapítani, hogy a jelenleg forgalomban lévő oltóanyagok mennyire hatékonyak az új mutáció ellen.

“A Dél-Afrikából érkező jelentések azt mutatják, hogy exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, a betegek állapota viszont nem lett súlyosabb, mint a delta-variáns esetén. A kórházba kerülők többsége nem volt beoltva, akik bekerültek az intenzív osztályra, azoknak pedig más légúti betegségük is volt, de egyelőre kevés az adat. Ha jobban terjedne, de kevésbé lenne súlyos a betegség, az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást” – jelentette ki a Széchenyi-díjjal kitüntetett tudós.

Nem Karikó Katalin az egyetlen, aki ezen a véleményen van, a napokban Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke is azt közölte, hogy az omikron még egy esetben sem okozott súlyos megbetegedést, ami biztató. Mindezt később az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is megerősítette.

“Ha egy vírusnak a fertőzőképessége nő, de megbetegítő képessége csökken, az az emberiség számára előnyös, hiszen olyan mutáció jön létre, amely nagyon rövid idő alatt gyorsan szétterjedhet a lakosság körében, és vakcina nélkül immunizálja a lakosságot “– erről már Rusvai Miklós beszélt az RTL Híradónak.

via Index.hu

Kapcsolódó cikkek