Felmentő ítélet született a zagyvarékasi emberölés ügyében

Megosztás

A Szolnoki Törvényszék 2021. november 30-án bizonyítottság hiányában felmentette a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének vádja alól, és elrendelte a szabadlábra helyezését, annak a férfinak, aki, az ellene emelt vád szerint, 2018. július 1-jén este nyolc óra körül a sértett zagyvarékasi otthonában több késszúrással megölt egy idős asszonyt – közölte az ügyészség honlapja.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, melyek alapján kétséget kizáró módon nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el. Nem volt kizárható, hogy azt egy idáig be nem azonosított, ismeretlen személy valósította meg. A vádlott sem a nyomozás során, sem a bíróság előtt nem tett vallomást, de észrevételeiben mindvégig, következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ítélethirdetés során a bíróság utalt arra, hogy az áldozat kezén be nem azonosított férfiak DNS-ét mutatta ki a szakértői vizsgálat, valamint a bűncselekmény helyszínén olyan tenyér- és ujjnyomtöredéket rögzítettek, amely nem a vádlottól, nem a sértettől, hanem egy ismeretlen személytől származik.

Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője tudomásul vették döntést, az ügyészség azonban megalapozatlanság miatt, a vádlott bűnösségének megállapítása érdekében fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Kapcsolódó cikkek