Újabb oltási akcióhetek jöhetnek, fél év után lejárhatnak a védettségi igazolványok

Megosztás

Utóbbinak a lehetőségét egyelőre még csak mérlegeli a kormány Rogán Antal szerint – tudósított a HVG.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságában volt jelenése hétfőn Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének, ahol többek között a koronavírus-járványról is beszélt. Elmondása szerint Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most pedig az a legfontosabb, hogy minél többen beoltassák magukat a védőoltások harmadik dózisával is, az ötödik hullámot ugyanis csak így lehet megelőzni vagy ellaposítani.

Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve „névre szóló” kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve – közölte.

A megerősítő oltás beadását azért is nevezte nagyon fontosnak, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védő ereje pedig 4-6 hónap után jelentősen csökken.

A kormány vizsgálja is, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – magyarázta.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek