Megszólaltak a tragikus houstoni koncert túlélői, a tömeg agyontaposta a fekvő embereket

Megosztás

Sok a halott és rengeteg a sérült a tömeghisztériában. Most valamivel több részletet is megtudhattunk.

A Travis Scott-koncert résztvevői szerint káosz uralkodott a helyszínen, többen látták, ahogy a tömeg az élettelen testeken tapos.

Nyilatkoztak a pénteki, tragédiába torkollt houstoni koncert résztvevői a CNN-nek. Legalább nyolcan meghaltak és több százan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas államban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán.

A nagyjából 50 ezres tömegben többeket agyontapostak, amikor Travis Scott fellépése közben a közönség a színpad felé nyomult. Szívmegállás miatt tizenegy embert vittek kórházba, közülük nyolc életét nem sikerült megmenteni. A halottak életkora 14 és 27 év között van. Eddig négy áldozat neve ismert: elhunyt a 27 éves Danish Baig, a 21 éves Franco Patino, a 16 éves Brianna Rodriguez és Rudy Pena, akinek a korát nem közölték.

TK Tellez szemtanú a CNN-nek elmondta, azelőtt, hogy Travis Scott fellépett volna, közelebb mentek a színpadhoz, hogy jobban lássák a koncertet. Amikor a rapper megjelent, az emberek előrenyomultak. Tellez elmondta, a tömeg egyre szűkebb és szűkebb lett, egy ponton már nagyon nehéz volt levegőt venni is. Amikor Scott előadta az első dalt, Tellez látott maga körül elájulni másokat. A 20 éves fiatal elmondta, mindannyian segítségért kiabáltak, de senki nem segített nekik, és senki nem is hallotta őket. “Borzasztó volt, az emberek az életükért kiabáltak, és nem tudtak kijönni a tömegből, senki nem tudott mozdulni.”

A résztvevők arról számoltak be, hogy látták, amint a káosz közepette rátaposnak az élettelen testekre. A túlélőknek ki kellett küzdeniük magukat a tömegből, de a zene továbbra is szólt. Bár többen próbálták újraéleszteni azokat, akik nem lélegeztek, egyszerűen nem volt elég ember ahhoz, hogy mindenki segítséget kapjon.

Egy másik résztvevő, Selena Beltran épp az első zenei fesztiválján vett részt, érezte, hogy szűkül a tömeg, amikor Scott színpadra lépett, aztán már ő is nehezen kapott levegőt. A barátaival volt, akiket szem elől tévesztett, és ahogy elkezdett ugrálni a tömeg, ő is elvesztette az egyensúlyát. Amikor a fiatal esett, azt hitte, meg fog halni. Nem tudta, mit tegyen, nem tudott reagálni, csak sikoltozni. Beltran elmondta, hogy néhányan elvesztették az eszméletüket, mások pedig rajtuk tapostak. Nagyon megdöbbentette, amikor látta, hogy az emberek ennyire elvadultan viselkednek. Miután valaki felkapta a földről, Beltran próbált másokon segíteni.

Annak ellenére, hogy az emberek azt kiabálták, hogy „állítsák le a műsort”, a zene folytatódott – mondta Beltran. Más szemtanúk viszont azt mondták, hogy Scott többször szüneteltette a műsort. Jeffrey Schmidt elmondta, volt egy számláló a színpadon, amelyik azt mutatta, mikor lép színpadra Scott, de minden egyes perccel közelebb a nullához egyre nehezebbé vált a légzés.

Ő és a legjobb barátja igyekeztek higgadtan, lassan kijutni a tömegből, de nem tudták, hogy hamarosan elszabadul a pokol, az emberek elkezdtek elájulni, a földre zuhanni. Schmidt és a barátja igyekeztek megvédeni a földön fekvőket, de a tömeg ereje túl erős volt, így ők is a sérültekre borultak.

Végül mindketten kijutottak a káoszból. Schmidt szerint a rendezvény nem koncert volt, hanem harc a túlélésért. “Tanúja voltam annak, hogy több ember eszméletlenül fekszik és lélegezni sem tud, az alattam fekvők segítségért kiáltottak. De fizikailag képtelen voltam segíteni. Ez az, ami a legsúlyosabban traumatizált, hogy nem tudtam segíteni a körülöttem lévőknek, megszakad a szívem értük és a családjukért” – tette hozzá a fiatal. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek