Az intézmény mind a 18 beoltott óvónője megfertőződött, kényszerű bezárást kellett elrendelni

Megosztás

Nem kérdéses, hogy Magyarország járványkezelése komoly kívánnivalót hagy maga után. A közoktatásban pedig úgy zajlik minden, mintha nem is lenne semmilyen járvány. Illetve csak zajlana…

Nemcsak a pedagógusok, de minden állami alkalmazott kötelező oltásának eltörlését kérik a pedagógus szakszervezetek a kormányzattal folytatott sztrájkbizottsági egyeztetésen.

A Népszavának adott páros interjújukban Nagy Erzsébet, az oltást egyébként támogató Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja azt mondta:

“Szakszervezetként az a feladatunk, hogy a tagjaink érdekeit nézzük, azokét is, akik ortodox módon elutasítják az oltást.”

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke hangsúlyozta, hogy

“Eddig is arra biztattuk a kollégákat, aki teheti, oltassa be magát. De amit most a kormány csinált, az egy előre megfontolt szándékkal elkövetett politikai gyávaság. A kötelező oltás egy népszerűtlen döntés, amit a jövő évi választások előtt nem mertek vállalni, inkább a munkáltatókkal vitetik el a balhét.”

Gosztonyi megemlítette azt a következetlenséget, hogy miközben elrendelték a tanárok kötelező beoltását “a hozzánk érkező információk szerint a Lázár Ervin programban az ország minden tájáról buszoztatják az oltatlan, hatodikos diákokat a Fővárosi Nagycirkuszba.” Nagy szerint az iskolák úgy működnek, mintha nem lenne járvány, nincsenek érdemi járványügyi intézkedések, nincs tömeges tesztelés, nem hallani semmit arról, hogy szerveznének a korábbiakhoz hasonló akciót a pedagógusok harmadik oltására, nincsenek az oltást népszerűsítő, tudományos érvekkel alátámasztott tájékoztatók.

Gosztonyi elmondása szerint a minap kapott hírt arról, hogy “Tatabányán be kellett zárni egy óvodát, mert mind a 18, többször oltott kolléga koronavírusos lett. A kormány nagyon rossz úton jár, ha azt hiszi, csak az oltás elegendő ahhoz, hogy megfékezzük a járványt.”

A két szakszervezeti vezető megemlítette, hogy bár Kásler miniszter azt ígérte, hogy a koronavírus miatt munkából kieső pedagógusok 100 százalékos bérnek megfelelő táppénzt fognak kapni, ezek a kifizetések alig kezdődtek még meg, csak most kezdik kifizetni a tavaly szeptember-októberben bejelentett táppénzigényeket. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek