Felborult autójával egy sofőr Abonynál, már nem lehetett megmenteni

Megosztás

Az autó eddig tisztázatlan körülmények között sodródott le az útról és felborult.

Meghalt egy férfi, aki autójával lesodródott az útról és felborult vasárnap délután Abony térségében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A  személygépkocsi a 4616-os úton, egyelőre tisztázatlan okból szenvedett balesetet. A járművet vezető 46 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. 

A rendőrök a helyszínelés és a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az útszakaszt, az arra közlekedőket visszafordították.

Előzőleg a közeli M5-ös autópályán egy magyar és egy román autó ütközött össze, ebben a balesetben hárman sérültek meg. 

Szeged felől érkezett a magyar kocsi, amikor a másik hátulról nagy sebességgel belehajtott. A hatalmas erejű ütközéstől az elöl haladó jármű az árokba csapódott, ahol többször átfordult, a román autó pedig kigyulladt és teljesen kiégett.

A vétlen autóban ülő két sérültet és a román sofőrt a mentők kórházba vitték. A tűzoltók eloltották a lángokat, emiatt az autópálya főváros felé vezető szakaszán Kiskunfélegyházánál félpályás útzár volt érvényben. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek