Az újabb Barcelona-vereség már sok volt a szurkolóknak, megtámadták az edző autóját

Megosztás

Az ősi rivális Real Madridtól is kikapott a minden téren mély gödörben levő katalán csapat, ezt már nehezen tudja megemészteni a keménymag.

Kifejezetten izgalmasra sikerült a spanyol bajnokság, a La Liga 10. fordulójának vasárnapi játéknapja, ahol a kissé megkopott fényű El Clásicó mellett a meglepő módon éllovas Real Sociedad és a tavalyi bajnok Atlético Madrid is összecsapott egymással. Az igazi izgalmakat viszont a másik két meccs szállította: a Sevilla és a Levante gólzáporos 5-3-at játszott egymással, a meccs első találatát jegyző Oliver Torres pedig élete gólját lőtte, míg a Real Betis fordulatos találkozón verte 3-2-re a Rayo Vallecanót.

Első körben mindenképpen az El Clásicóról kell beszélni, ez ugyanis kétségtelenül új időszámítást nyitott a klasszikus párharc történetében. Ronald Koemannak a Barcelona kispadján ez volt az első Clásicója, de ennél is fontosabb tény, hogy nagyon hosszú ideje most fordult elő először, hogy sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo, sem Sergio Ramos nem léptek pályára a meccsen. A Barca ráadásul hatalmas gödörben van, nemcsak pénzügyileg, hanem a pályán is – hiába nyertek legutóbb a BL-ben, a saját szurkolóik is kifütyülték őket. A túloldalon ennyire talán nem tragikus a helyzet, de a Real Madrid is volt már jobb passzban,

úgyhogy az már előzetesen is egyértelmű volt, hogy ez nem olyan meccs lesz, amihez az utóbbi években hozzászokhattak a nézők.

Ehhez képest a meccs végül nem is volt olyan rossz, de a Barca-drukkerek sok mindennek nem örülhettek. A 32. percben Alaba góljával a Real Madrid került előnybe, a hajrában pedig Lucas Vázquez a másodikat is belőtte, miután a Barcelona játékosainak jelentős része éppen büntetőt reklamált a túloldalon. Itt egyébként Piqué omlott össze a tizenhatoson belül, a játékvezető viszont nem állította meg a játékot, úgyhogy a madridiak teljes nyugalomban kontrázhatták le az ellenfelüket. Az utolsó pillanatban aztán Sergio Agüero még tudott szépíteni, de az egyenlítésre természetesen nem maradt idő, így 2-1 lett a vége.

A meccs után a csalódott szurkolók megrohamozták a katalánok eddig sem közkedvelt edzőjének, Ronald Koemannak az autóját, de a holland szakember végül el tudott menni a helyszínről. A Barcelona hivatalos közleményben ítélte el a történteket, és azt írták, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben, de annak ellenére, hogy kiálltak az edző mellett, nem lenne meglepő, ha a következő napokban menesztenék őt a csapattól. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek