Probléma az előválasztás során Jászapátiban

Megosztás

Homokszem került a gépezetbe valahol, mentek volna többen is szavazni a településen, csak éppen nem volt hova.

Nem mindenhol sikerült megszervezni gördülékenyen az ellenzéki előválasztást, Jászapátiban hiába mentek szavazni az előzetesen kijelölt és meghirdetett szavazópontra a választók, ott nem tudták, hogy náluk választás van, és elhajtották őket.

A kisebb településeken többnyire nem lehet személyesen szavazni az ellenzéki előválasztáson, de Jászapátiban volt szavazópont az első, és van a vasárnap kezdődő második fordulóban is. Elvileg, gyakorlatilag ugyanis azt tapasztalhatták a kijelölt MSZP-irodához az oda érkező választani akarók, hogy az iroda zárva, és semmi jele annak, hogy itt ma bármiféle szavazás lenne.

Olvasónk az MSZP-s irodánál nem talált semmilyen táblát vagy feliratot, ami a szavazópontot jelölné, nem volt kiírva semmi, ellenben sok, főleg idősebb szavazóval találkozott, akik szintén jöttek volna szavazni, többen a környező településekről autóval.

„Több perc várakozás után kijött egy úr az irodából, aki közölte velünk, hogy itt semmilyen előválasztás nincsen, és hogy menjünk innen. ‘Nekik nem szólt senki.’ És különben is, jelenleg valami MSZP-s pártbuli van az épületben, szóval amúgy sem tudunk bemenni”

– számolt be a Telexnek a helyszínen tapasztaltakról. „Ez minden jelenlévőt ledöbbentett, mivel itt volt legutóbb is az előválasztás, interneten is több helyen ez az időpont és helyszín van megjelölve. Senki sem tudta, hogy mi történik, illetve hogy miért kéri ki magának a párt irodából érkező úr, hogy ennyien akarnak náluk szavazni.”

Az Országos Előválasztási Iroda kérdésünkre azt írta, hogy adminisztrációs hiba történt, „hasonló hibák minden igyekezetünk ellenére sajnos előfordulnak”. Tájékoztatásuk szerint Jászapátiban csak két napon lehet majd szavazni, a településen október 14-én, csütörtökön és 16-án, szombaton működik majd a szavazópont.

Kapcsolódó cikkek