Nem tartotta a követési távolságot, így hátulról belecsattant a lehúzódó kocsiba

Megosztás

Egy jászteleki lakos közlekedett személygépkocsival 2021. szeptember 20-án 9 óra 30 perc körül a 32-es úton Szolnok irányából Jászalsószentgyörgy irányába – számolt be róla a police.hu. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, forgalmi okból lehúzódó személygépkocsi mögött és hátulról nekiütközött.

A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – az egyik személygépkocsi vezetője 8 napon belül, utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában amúgy ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az elmúlt napon négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek és két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Kapcsolódó cikkek