Budai Lóránt: Az SZMSZ módosítása nem Jászberény érdekét szolgálja

Megosztás

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere a Jászsági Térségi Tv Döntés után című műsorában fejtette ki véleményét “a választói akaratról és az ezt semmibe vevő, egyre mélyebbre süllyedő városi közéletről”.

A Fidesz-KDNP és Dobrán Gyula már 2020 őszén meg akarták szavaztatni a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) változást, de a veszélyhelyzet miatt ez elmaradt egészen idén júliusig.

Budai szerint a Fidesz-frakció az erőszakos hatalomátvétellel semmibe veszi a jászberényiek akaratát. 2019-ben elsöprő többséggel szavaztak a változásra, ez az, amit a kormánypárti képviselők képtelenek tudomásul venni.

Az SZMSZ a következőképpen változott:

  • Testületi üléseket ezen túl csak a városházán tartanak.
  • Bobák Zsoltot a Városüzemeltetési Bizottságból eltávolították, helyette a fideszes Bódis Bélát tették meg elnöknek, Dobrán Gyula pedig tag lett.
  • A Közbeszerzési Bizottság megszűnt. Jogosultságai a Városfejlesztési Bizottság feladatkörébe kerültek.

via ezalenyeg.hu

Kapcsolódó cikkek