Virológus: Egy-két héten belül kialakulhat a katasztrófahelyzet az iskolakezdet után

Megosztás

„Ez a vírus eddig már annyi meglepetést okozott, hogy nem lehet tudni, miképp alakul a jövő, mi lesz itt az iskolakezdéskor. Az a helyzet, hogy ez egy exponenciális görbe, egy-két hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet, de reméljük, hogy ez nem történik meg” – mondta a Pénzcentrumnak Duda Ernő virológus, aki hozzátette, hogy szerinte nem volt rossz döntés, hogy az iskolásokat szeptember első napjaiban oltják csak, „de előnyösebb lett volna, ha ezt korábban teszik meg” – írja a 444.hu.

Duda szerint „a társadalmon belül is a középiskolások és az egyetemista korúak azok, akik leginkább tudják terjeszteni a fertőzést”, mert egy középiskolás egy hét alatt annyi emberrel találkozik, amennyivel egy nyugdíjas egy év alatt sem.

„Amikor kiszabadulnak a gyerekek az óráról, harsány ordítással kommunikálnak egymással, ekkor történik a legtöbb fertőzés. Gondolom, mindannyian vissza tudunk emlékezni, milyen hangzavar van egy iskolában a szünetben: márpedig minél hangosabban beszél valaki, annál magasabb a fertőzés esélye” – mondta Duda, aki szerint ezért is veszélyesek a focimeccsek és más sportesemények, ahol „mindenki torkaszakadtából ordít”.

Duda Ernő szerint az „átlagpopuláció” ne rohanjon harmadik oltásért, az most azoknak fontos, akik „Sinopharmot kaptak és 60 éven felüliek”. Szerinte a kínai vakcinával oltott időseket nemcsak egyszer, de kétszer is újra kellene oltani, mert „már bizonyított, hogy egy jelentős részüknek semmiféle védettség nem alakult ki”.

A virológus úgy fogalmazott, „elkerülhetetlennek” érzi a negyedik hullámot, mert „az ország harmada nem oltatta be magát, ez a delta-variáns pedig legalább kétszer-háromszor olyan fertőző, mint az a vírus, ami tavaly volt forgalomban”. Emiatt úgy látja, „megvan az esély arra, hogy ugyanakkora hullám következzen be, mint a második, vagy a harmadik volt”.

via 444.hu / Pénzcentrum

Kapcsolódó cikkek