Virológus: Egy-két héten belül kialakulhat a katasztrófahelyzet az iskolakezdet után

„Ez a vírus eddig már annyi meglepetést okozott, hogy nem lehet tudni, miképp alakul a jövő, mi lesz itt az iskolakezdéskor. Az a helyzet, hogy ez egy exponenciális görbe, egy-két hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet, de reméljük, hogy ez nem történik meg” – mondta a Pénzcentrumnak Duda Ernő virológus, aki hozzátette, hogy szerinte nem volt rossz döntés, hogy az iskolásokat szeptember első napjaiban oltják csak, „de előnyösebb lett volna, ha ezt korábban teszik meg” – írja a 444.hu. Duda szerint „a társadalmon belül is a középiskolások és az egyetemista korúak azok, akik leginkább…

Tovább olvasom

Virológus: Az indiai variáns most ágyaz meg a szinte biztos negyedik hullámnak, még beoltva sem lehetünk teljes biztonságban

A védetteknél nagyobb az esély, hogy megfertőződés esetén megússzuk a súlyosabb tüneteket, a kórházi kezelést, de sajnos kerek perec biztosan kijelenteni ezt sem lehet. Nem túl szép kilátások. Anglia most Európa járványlaborja – írta Facebook-posztjában Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa. A szakember szerint Anglia már a járvány korai fázisában kiépítette a világ egyik legnagyobb tesztelési és elemzési rendszerét, így valós időben látni, hogy éppen melyik variáns áll az esetszámok növekedésének hátterében. Jelenleg az új esetek kilencven százalékát az elsőként Indiában azonosított Delta variáns okozza. Kemenesi Gábor szerint ezzel együtt születik meg…

Tovább olvasom