Elfoglalták a tálibok Afganisztán fővárosát, átvették az ország irányítását

Megosztás

Afganisztán már a tálibok irányítása alatt kezdte meg a napot, miután vasárnap elfoglalták a fővárost, Kabult, ezzel pedig egy húszéves korszak zárult le az országban – tudósított a hu.euronews.com.

Az afgán kormány összeomlott, jelentések szerint az elnök Üzbegisztánba menekült. A reptéren káosz uralkodik, ezrek próbálnak menekülni a fővárosból.

A tálibok politikai irodája szerint vége a háborúnak Afganisztánban, és hamarosan tisztázódik az új rendszer formája. Mohammed Naim szóvivő az Al Jazeerának azt mondta, gondoskodnak az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról.

“Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet” – fogalmazott, és kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.

A tálib tárgyalási bizottság tagja, Suhail Shaheen úgy fogalmazott, “az afgán nép igénye és akarata egy afgán inkluzív kormány. “Ők akarják ezt a kormányt, tehát ez egy népfelkelés.” Twitteren hangsúlyozta, hogy utasították harcosaikat, hogy hagyják békén az afgán civileket.

A volt afgán elnök, Ashraf Ghani, miután elmenekült az országból, közösségi oldalán azt írta, azért döntött így, hogy elkerülje a vérontást. A hírek szerint egyébként Ománba távozott.

via és további részletek: hu.euronews.com

Kapcsolódó cikkek