Átfestette az ellopott biciklit, de hiába

Megosztás

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy 2021. február 24-én 21 óra és február 25-én 7 óra közötti időben Zagyvarékas belterületén egy tárolóban lezárt kerékpár lakatját elvágta ismeretlen személy és elvitte a biciklit. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek, ami során információhoz jutottak az ellopott kétkerekű feltalálási helyét illetően, és hogy azt átfestették fehér színűre. Az adatok birtokában a rendőrök a kapott címre tartottak, mikor az egyik utcában egy férfire lettek figyelmesek, akinél egy fehérre festett kerékpár volt. A zagyvarékasi lakost bűncselekmény gyanúja miatt előállították az Újszászi Rendőrőrsre, ahol elmondta, hogy a biciklit egy másik személytől vásárolta, és a vételt követően átfestette, hogy esztétikailag szebb legyen.

A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a férfi nem vásárolta, hanem ő tulajdonította el a kerékpárt, ezért bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a kerékpárt lefoglalták és visszaadták tulajdonosának. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 18 éves zagyvarékasi lakos ellen.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.     

Kapcsolódó cikkek