“A kőbunkótól a liberális demokráciáig és vissza – Teista és ateista humanista barátaimnak és felebarátaimnak a vasárnapi választás előtt”

Az alább olvasható sorokat Rauschenberger Péter írta és először a Népszava Szép szó rovatában publikálták: A homo sapiensből mi vagyunk nagyjából a tízezredik generáció. Ebből a durván az első 9500-nak egyszerű és rövid volt az élete. Vadásztak, gyűjtögettek. Átlagosan 20-30 év jutott nekik. Az éhezés, a fertőzések és a mindenfelé rájuk leselkedő veszélyek vitték el őket ilyen hamar. Az utóbbiak közül a legnagyobb a másik ember volt. Az első 9500 generációból legalább minden tizedik, de inkább minden ötödik ember élete úgy ért véget, hogy egy másik ember megölte. A leggyakrabban agyonütötte valami…

Tovább olvasom

Figyelem: eddig lehet mozgóurnát igényelni a választás napján

Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben – emlékeztet az MTI. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választópolgároknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni. A szavazatszámláló bizottságok csak ahhoz viszik ki a mozgóurnát, aki kérte, és mozgóurnával csak az szavazhat, aki szerepel a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékében. Így hiába igényel például valaki mozgóurnát, ha kiviszik hozzá, a családtagjai, szomszédai nem szavazhatnak ilyen módon, hacsak korábban nem jelezték ők is, hogy így akarnak szavazni.…

Tovább olvasom

Kutatás: Egálban a Fidesz és az egyesült ellenzék a biztos pártválasztók körében

Az egy nappal a választás előtt publikált kutatás alapján ennél szorosabb nem is lehetne a verseny a kormánypártok és az Egységben Magyarországért szövetség között. A lehető legszorosabban alakul a vasárnapi választás kampánya, a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért listája is a biztos szavazó pártválasztók 47 százalékénak voksára számíthat – írja a Népszava a Publicus Intézet felmérése alapján. Ez a listás eredményekre vonatkozik – írja a 444.hu. Viszont a választás előtti utolsó mérésből az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók mozgósítottsága, részvételi szándéka 5 százalékponttal magasabb, mint a kormánypártoké. A részvételt illetően az összes…

Tovább olvasom

Márki-Zay bemutatta, milyen lenne szerinte egy miniszterelnök-jelölti vita – videó

De persze ez nem valós, hiszen a kormányfő fél kiállni vitázni – emlékeztet az ellenzék jelöltje a videó leírásában. Orbán Viktor 16 éve nem állt ki vitára, de Márki-Zay Péter és stábja azért összerakott egy videót, hogy szerintük hogy nézne ki egy ilyen – írta meg a Telex. Bár különböző megszólalásokból lett összevágva, ezért a háttér és a ruházat nem végig ugyanaz, de a készítők annyira törekedtek a valósághűségre, hogy a vitázók a videószerkesztés csodáinak hála még egymás szavába is vágnak. „Orbán Putyin-párti politikája megbukott, és megélhetési válságba sodorta az országot.…

Tovább olvasom

Provokátornak nevezte az ellenzéki szavazatszámlálókat Karcag fideszes polgármestere

A Karcag TV YouTube-csatornájára került fel egy tájékoztató, amelyben erről beszél Szepesi Tibor polgármester. Mint a Telex írja, Szepesi arra reagált, hogy a napokban egy, a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételen az hangzik el Lukács László György, a Jobbik alelnöke szájából: „abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet”. Lukács a Telex megkeresésére elmondta: januárban 35-40 fő számára tartottak egy zártkörű, aktivistákat felkészítő találkozót. Állítása szerint a balhézós mondattal arra utalt,…

Tovább olvasom

Orbán leszavazására buzdít a Hulkot játszó színész, Hillary Clinton is mozgósít a választás előtt

A színész szerint nagy lehetőség előtt állnak a magyarok, akik a békét és a szabadságot választhatják vasárnap. Mark Ruffalo Golden Globe-díjas amerikai színész a Twitteren közzétett üzenetében hívta fel a figyelmet arra, hogy április 3-án, vasárnap országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon – számolt be róla a HVG. A posztban, amelyet az itteni barátainak címzett Ruffalo, azt írja, vasárnap hihetetlen lehetőség előtt állnak a magyarok. „A szabadságot, a reményt, a befogadást és a békét választhatjátok. A választás joga áldás. És hatalom. Kérlek, éljetek a hatalmatokkal, és segítsetek mindenkinek, hogy ők is élhessenek…

Tovább olvasom

Ellenzék: Orbán beismerte, hogy brutális megélhetési válság jön

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjúban beismerte, hogy súlyos gazdasági válságba kormányozta az országot, és hogy brutális megélhetési válság jön – hangoztatták pénteki sajtótájékoztatójukon az Egységben Magyarországért pártszövetség politikusai. Varju László, a DK országgyűlési képviselője szerint a kampányban már megismertük, hogy Matolcsy György, Varga Mihály és Orbán Viktor „kanyarban előzni akaró” gazdaságpolitikájának mi a következménye. „Az eddigi tapasztalatok alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Orbán Viktor bármikor bármi történt, minden esetben biztosította a Nemzeti Együttműködési Rendszer tőkeellátását és az ehhez szükséges forrásokat. Mindezt tette az egészségügy, az oktatás és a szociális…

Tovább olvasom

Nyolcezerrel több szavazatszámláló dolgozik a választáson, mint négy éve

Negyvenezernél is több delegált vesz részt az április 3-ai választáson a választási bizottságok munkájában, ami nagyjából 8 ezerrel több, mint négy évvel ezelőtt, amikor még csak 32 ezer fő vett részt az ellenőrzésekben. A Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerében rögzítették a március 25-én 16 óráig bejelentett delegáltakat, a péntek reggeli adatok szerint több mint 40 ezer delegáltat jelentettek be az ország 10 243 szavazatszámláló bizottságába a választáson induló pártok, országos nemzetiségi önkormányzatok és független jelöltek. A legtöbb delegáltat, több mint 19,5 ezret a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd bízott meg a szavazatszámláló bizottságokba, a…

Tovább olvasom

Már 184 ezren leadták levélszavazatukat

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán és a vele egy napon rendezett népszavazáson csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 456 ezren tették meg. Az NVI eljuttatta a választópolgároknak a szavazási levélcsomagokat; 46 ezren jelezték, hogy valamelyik külképviseleten akarják átvenni. Az NVI pénteki adatai szerint már csaknem 184 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok: 33 600-at közvetlenül, levélben juttattak el az NVI-hez, több mint 150 ezret pedig a külképviseleteken adtak le. Az NVI hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok…

Tovább olvasom

Feljelentést tett az NVI a kidobott levélszavazatok miatt

A Nemzeti Választási Iroda ismeretlen tettes ellen feljelentést tett azután, hogy csütörtökön a sajtóban megjelent képfelvételek szerint Marosvásárhely mellett, az útszélre több, már kitöltött szavazólapot dobtak ki. További tájékoztatás várhatóan az eljárás későbbi szakaszában adható. A Nemzeti Választási Iroda a fentiekre tekintettel is felhívja a levélben szavazásra jogosultak figyelmét, hogy a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó rendelkezése (279. §) szerint a szavazási levélcsomagot a személyes kézbesítés mellett egyéb – meghatalmazással nem rendelkező – személy általi kézbesítéssel is le lehet adni. Ezért a levélcsomag átadásakor a választónak kiemelt figyelmet kell fordítania…

Tovább olvasom