„Az oktatás ne arról szóljon, van-e kréta, hanem hogy a gyereknek jobb lesz-e”

Pilz Olivérrel, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárával készített riportot az oktatás helyzetéről a 24.hu. Pilz Olivér és a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevét 2016-ban ismerte meg az ország, amikor levelet írtak az oktatás problémáiról. Ebben szó esett az oktatás finanszírozásának problémájától kezdve a diákok és tanárok terhein és az alaptanterv hibáin át a szakmai egyeztetések hiányáig nagyjából az összes, oktatást érintő kérdésről. „Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!” – írták akkor a miskolci pedagógusok a 24.hu riportja szerint. Hat éve még azzal kezdődött a…

Tovább olvasom

Országszerte felfüggesztik a mobil kormányablakok működését

A tiszapüspöki önkormányzat arról tájékoztatta közleményében a helyi lakosságot, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a következőkről értesítette őket: „a Miniszterelnökség döntése alapján a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel 2022. november 2. (szerda) napjától 2023. március 17. (péntek) napjáig a Mobil Kormányablakok működtetése országosan felfüggesztésre kerül.” A közleményben hozzátették, ügyintézésre legközelebb a törökszentmiklósi kormányablakban van lehetőség, ügyfélfogadási időben. A kormány takarékossági intézkedései között eddig nem volt szó mobil kormányablakok teljes szüneteltetéséről. A Miniszterelnökség eddig csak annyit közölt, hogy 2022. november 2. és 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel…

Tovább olvasom

Adománygyűjtést indított testvérlapunk, a Borsod24

Közösségi adománygyűjtéssel szeretné fejleszteni szerkesztőségét társlapunk, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye egyetlen független hírportálja, a Borsod24.hu. Az öt éve működő miskolci műhely már túljutott négymillió felhasználón és húszmillió oldalletöltésen, a folytatáshoz pedig októberben egymillió forintot szeretne kapni olvasóitól, szimpatizánsaitól. A kezdeményezés Borsod-Abaúj-Zemplén médiafelületeit tekintve egyedülálló, az első fogadtatás komoly reményekre adhat okot. „Nehéz időket élünk, de könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban még keményebb kihívásokkal kell megküzdenünk. Hogy minél kisebb veszteségeket szenvedjen a családunk, a vállalkozásunk, a közösségünk, valódi információkon nyugvó döntéseket kell hoznunk, ezeket a híreket pedig csak a független, hiteles…

Tovább olvasom

Megfogalmazta követeléseit az Egységes Diákfront, visszautasítják, hogy politikai bábok lennének

Határozottan kikérik maguknak, hogy a kormánypárti média folyamatosan az ellenzék érdekeit szolgáló bábokként tünteti fel őket. Mivel önálló gondolkodással és célokkal rendelkező szervezet és ezzel a Fidesz csak le akarja söpörni magáról az égető problémákat, negatív színben feltüntetve a demonstrálókat. Öt pontból álló követeléslistát fogalmazott meg a kormánnyal szemben az Egységes Diákfront (EDF), vidéki és fővárosi diákokat összefogó diákmozgalom: Megoldást a tanárhiányra! Használható tananyagot! Élhetőbb körülményeket az iskolákba! Vissza a sztrájkjogot! Figyelmet az oktatásra! Közleményükben azt írják, hogy az ország döntéshozóit arra kérik, hogy „tartsák napirenden az oktatás ügyét és…

Tovább olvasom

Orbán Viktor október 23-án azért ment Zalaegerszegre, mert vidéken többen élnek, mint a fővárosban

Szó sincs arról, hogy a mostanában igen gyakorivá váló Fidesz- és kormányellenes megmozdulásoktól tartana, vagy hogy netán kifütyüli a fővárosban különösen nagy számban megtalálható, elégedetlen tömeg, hanem mert vidéken többen élnek. Miért kételkednénk? A Fidesz idén nem tart 1956-os megemlékezést, Orbán Viktor pedig Zalaegerszegen mond beszédet, mi ennek az oka – kérdezte a 24.hu. Helyes, hogy amikor 8 millió ember vidéken él, akkor időnként a miniszterelnök megemlékezése ott zajlik, hiszen ott élnek többen – válaszolta Gulyás, aki szerint ettől még Budapesten is lesznek központi megemlékezések, ő például még ma a…

Tovább olvasom

1956: A KDNP-vezérnek nem Moszkva jut eszébe egy szuverén ország lerohanásáról, hanem Brüsszel

Egészen döbbenetes, hogy változott meg a kormányzati kommunikáció tizenkét év alatt. A rendszerváltás előtt “a ruszkikat haza kellett ebrudalni” Orbánék olvasatában, most meg dörgölőzni hozzájuk. Az akkor megmentőként feltűnő Nyugat közben ellenség lett és az oroszok a védenivalók. Tegye fel a kezét, aki érti. A KDNP parlamenti frakcióvezetőjének az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján láthatóan nem Moszkva jut eszébe egy szuverén ország lerohanásáról, hanem Brüsszel. Simicskó István legalábbis az alábbi közleménnyel emlékszik 1956-ra: „A magyarok odaadása a szabadságért, a szuverenitásért nem újkeletű. Ahogyan történelmünket végig kísérte az ezért való…

Tovább olvasom

Kiakadt a napelemszövetség Gulyásra: A kormány döntései és irányvonala több ezer munkahely megszűnését jelentik

Több száz vállalkozás és több ezer munkahely megszűnése felé rohan az ország a Fidesz-kormány jelenlegi irányvonalával. A mostani döntéseknek köszönhetően ugyanis Orbánék teljesen értelmetlenné teszik az új lakossági napelemes rendszerek telepítését. Hátra megyünk, nem előre. Nincs változás, a kormány kitart a napelemeket illető új lépése mellett, mely szerint az új telepítésű, háztartási méretű naperőművek hálózati visszatáplálását átmenetileg megszüntetik. Gulyás Gergely pedig a szombati Kormányinfón megerősítette, hogy hétfőn jelenhet meg a kormányrendelet a napelemek szabályozásáról, az igények bejelentésére pedig október 31-ig. Mivel most még rendeleti szövegre nem, csak Gulyás szavaira lehet reagálni,…

Tovább olvasom

Kunhalmi Ágnest és Komjáthi Imrét választották az MSZP társelnökeivé

Mivel ők ketten indultak a posztért, nem született meglepetés. Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten – számolt be róla a HVG.hu. A társelnöki posztokért csak ez a két jelölt indult, Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. Az MSZP Facebook-oldalán online közvetítették az elnökválasztás eredményhirdetését, valamint a megválasztott elnökök beszédét, ez alább visszanézhető: (hvg.hu)

Tovább olvasom

Összegyűjti és elküldi a rászorulóknak gyújtósnak a nemzeti konzultációs papírokat a Momentum

Az ellenzéki párt szerint a konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja a kormány. A szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan a Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt – írta meg a Telex. A párt vezetőinek bejelentése szerint „Soprontól Berettyóújfaluig, Szegedtől Salgótarjánig” utcai pultokat állítanak, és összegyűjtik a konzultációra kiküldött papírokat. „Utána az összegyűjtött papíranyagot brikettekbe préseljük és eljutattjuk a rászorulóknak” – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője és Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes. A párt szerint a Fidesz a nemzeti konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja. Nem a szankciók miatt…

Tovább olvasom

Őrült mértékben, megállás nélkül drágul a tojás

Múlt héten 108 forintba került az M méretű ketreces tojás az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján. Ez jelentős, 17,25 százalékos ugrás a megelőző héthez képest, amikor 92 forint volt az ára. Az év elején 50 forintról indultunk. A nagyobb, L-es tojás 120 forint, egy héttel korábban 106 volt. (Az áremelkedés okairól részletesen írt a 444.hu egy szeptemberi cikkében.) Az Eurostat szeptemberi adatai alapján Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerek inflációja az egész Európai Unióban. Egy év alatt 40 százalékkal mentek fel az árak, míg a második helyezett Litvániában 30 százalékkal.

Tovább olvasom