Kicsivel több mint fél éve adták át Szolnokon a Csaba utcában a Magyar Posta logisztikai központját, de máris elegük van belőle az utcabeli lakóknak. A folyamatos forgalom és zaj elviselhetetlenné tette az éjszakáikat. De más probléma is akad. A gondokról egy utcabeli számolt be egy közösségi oldalon. Ezt írta: “Fél év alatt már legalább a harmadik csőtörés. Gratulálok a döntéshozóknak, akik a Csaba utcába hozták a posta logisztikai központjàt. Nem elég, hogy életveszélyes közlekedni a kamionoktól, amik éppen elférnek egymás mellett és a szegélykő esélyt nem ad félrehúzódni. A zaj esténként…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Mostantól bármennyiszer 180 napra meghosszabbíthatja az Országgyűlés a veszélyhelyzetet
A Fidesz-KDNP regnálásának legutóbbi 7-8 évében gyakorlatilag folyamatosan veszélyhelyzet volt és van és egyáltalán nem látszik a vége. Most sem kell már megindokolni. Mivel az Országgyűlés többségét magasan a kormánypárt adja, nem is kérdés, hogy ha akarják, bármikor bármeddig meghosszabbítják a rendeleti kormányzást. 142 igen és 31 nem szavazattal, hat tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők a Parlament hétfői ülésnapján, hogy november elsejétől a kormány a veszélyhelyzet 30 napon túli meghosszabbításához az Országgyűlés felhatalmazását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti. A csavar azonban az, hogy ezt azonban többször is meg lehet adni. Vagyis…
Tovább olvasom“Tiborcz bankjához irányítják kötelezően a diákhiteleket?”
Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 nyarától már csak egy meghatározott bankhoz folyósítanák a diákhiteleket. Egyre többen azt is tudni vélni, vajon melyik bank lehet a szerencsés kedvezményezett. Jelentős változtatást tervez a kormány a diákhitelezésben. Egy kormányrendelet tervezete szerint – ami itt olvasható pdf-ben – 2023. július 1-jétől csak annak folyósítanak a szabad felhasználású „Diákhitel 1” hitelből, aki egy meghatározott banknál nyit számlát. Hogy melyik lesz ez a bank, azt nem tudni, a rendelettervezet szerint „a Diákhitel szervezet által négy évente lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében” választják majd ki azt a „pénzforgalmi szolgáltatót”. A…
Tovább olvasomTízből kilenc nő a tanácsadások után is kitart az abortusz mellett
Évek óta stabilan 89-92 százalékos azoknak a nőknek az aránya, akik kitartanak az abortusz mellett mindkét kötelező tanácsadás után – írja a G7.hu, amely közadatigénylés útján kérte ki az elmúlt öt évre vonatkozó adatokat Müller Cecília országos tiszti főorvostól. A lap szerint ez az arány független attól, hogy egyre fogy a bevatkozást kérő nők száma. Emlékeztetnek, hogy bár az abortusszabályozás hazai jogi alapjai nem számítanak szélsőségesen szigorúnak, az azonban kemény korlátozó mechanizmusnak számít, hogy az abortuszt egyrészt nem finanszírozza a társadalombiztosítás (jelenleg 48 ezer forintba kerül), másrészt a nőknek kötelezően két…
Tovább olvasomVölner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kért az ügyészség
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség. A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az…
Tovább olvasomJelentősen emelkedik a pálinka ára is
Az egyik legfőbb hungarikumot is drágábban vehetjük majd a közeljövőben, mivel a mindenre kiterjedő árnövekedés a pálinkafőzdékre is hatással van. Mihályi László a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy a gyümölcsök beszerzési ára 25-35 százalékkal nőtt, de olyan gyümölcs is akadt, amelynél az 50 százalékot is elérte a drágulás mértéke. A pálinkafőzdék esetében a gyümölcs mellett költségnövelő elemet jelentenek még a munkabérek, az energia és a csomagolóanyag is. Mihályi szerint korábban nagyobb mozgástere volt a főzdéknek, és kereshettek olcsóbb szereplőket, mára azonban ki vannak szolgáltatva a…
Tovább olvasom126 milliárd forintot kap jövőre az MTVA
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Koltay András a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén bemutatta a hatóság, azon belül a közmédia 2023-as büdzséjének fő számait. A Világgazdaság tudósítása alapján a a hatóság büdzséje 58,6 milliárd forintos főösszeget irányoz elő 2023-ra, a Médiatanácsé egymilliárd forint alattit, a legnagyobb tételnek számító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA büdzséjét pedig 126,6 milliárd forintosra tervezik. Ez utóbbi összeg valójában kisebb, mint az idei, vagyis a közmédia 3,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatna jövőre.
Tovább olvasomTíz százalék körüli emelkedés várható a kötelező biztosításoknál
Személyautók esetében ez 32-33 ezer forint körüli éves átlagdíjat jelent. Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre – írta meg a HVG.hu. A szövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki tarifáit, ezzel kezdetét veszi az év végi kgfb-kampány. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják összehasonlítani a piacon elérhető…
Tovább olvasomNyomtalanul eltűnt a magyar költő
Eltűnt Kabai Lóránt. A 45 éves férfi október 22-én, szombaton indult el valahová egy 6. kerületi lakásból, azóta nem ad magáról életjelet és már a rendőrök is keresik. Közzétették a fényképét és a személyleírását, hátha látja valahol, valaki. KABAI LÓRÁNT 180 CM MAGAS, ÁTLAGOS TESTALKATÚ, SZAKÁLLAS. A rendőrség kéri, hogy aki a férfi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. Kabai Lóránt 45 éves költő, író, szerkesztő, kritikus, vizuális művész. Írói álneve: Spiegelmann Laura,…
Tovább olvasomCsökkenő tendenciát mutatnak az átlagbérek Magyarországon
A KSH augusztusi adatai szerint az egy évvel ezelőtti szinthez képest ugyan nőtt, de a korábbi hónapokhoz képest csökkent a hazai átlagbér. Több volt a magyarok fizetése augusztusban, mint egy évvel ezelőtt, de már az előző havihoz (344 700 forint), illetve az azt megelőzőhöz képest (347 200) is csökkent – írja a Telex a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján. A KSH szerint augusztusban a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy…
Tovább olvasom