Május 7-én választ Törtel

A törteli választási bizottság május 7-ére tűzte ki az időközi önkormányzati választást. A lakosok képviselő-testületet és polgármestert is választanak. A választási kampányidőszak március 18-tól május 7. 19 óráig tart. Mint ismert, a képviselő-testület január 9-én határozott a polgármester kivételével egyhangúlag az önfeloszlatásról. Godó Tibor akkor úgy fogalmazott, hogy a választás az önkormányzat költségvetését 4.819.674 Ft összeggel fogja terhelni. Azt is mondta, hogy szerinte a képviselő-testület hat tagjának döntése egyáltalán nem szolgálja a törteli választópolgárok többségének akaratát. A lehető legrosszabb döntés, hiszen az időközi választás megtartását követően 1 éven belül úgyis önkormányzati…

Tovább olvasom

Reagált a kínai akkumulátorgyár: szerintük nem környezetszennyezők

Bár a vezetőségnek a neve nem hangzik el a cikkben, de a tiltakozásokra azzal reagáltak, hogy a gyáriak minden szabálynak megfelelnek. Reagált a debreceni beruházás körüli tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár vállalata, a CATL: szerintük a világszerte működő gyáraik minden szabálynak megfelelően működnek, ez bizonyítja, hogy távolról sem környezetrombolók, „sőt éppen ellenkezőleg”. A vállalat vezetősége – bár mint a 444.hu rámutatott, sem konkrét név és titulus nem derül ki – az Index kérdésére azt mondta, a környezeti, egészségügyi kockázatoktól nem kell aggódni, mert nem lesz talaj- és talajvízszennyezés. Az üzem szerintük átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztással…

Tovább olvasom

Botrány Cegléden, meghálálták a Hit Gyülekezete támogatását

Kivonult Cegléden a legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésről az ellenzéki Czigle frakció. Tették ezt pont akkor, amikor esküt tett a gazdasági bizottság új tagja. A többségi, Fidesz-frakció ugyanis korábban visszahívta a bizottságból az oda az ellenzék által delegált Varga István. Helyére a saját emberét ültette. Ezzel azonban felrúgta azt a megállapodást, ami 2019-től eddig működött a városban a két politikai fél között. Fehér István, az MSZP szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte azért tették ki Vargát a bizottságból, mert kritikával illette a Fideszt, a kormányt. Ugyancsak ezen az ülésen történt az, hogy…

Tovább olvasom

Hodász atya vallomása: kamaszként szexuálisan molesztálta egy pap

Pető Attila ügyére reagálva tett közzé hosszú és személyes írást a történtekről. A Papifrankó Youtube-csatornáról ismert Hodász atya Pető Attila ügye miatt érezte úgy, hogy meg kell szólalnia. A 36 éves Petőt, akit 13 éves korában egy katolikus pap molesztált, nemrég másodfokon is bűnösnek találta zaklatás miatt a bíróság, Hodász az írásban felidéz egy baráti sörözést, mely a szexuális abúzus irányába terelődött, és főként arról volt szó, hogy milyen lépéseket lehet tenni a gyermekek védelmében. A kialakult vitában egy ponton „elszakadt valami benne”, artikulálatlanul üvölteni kezdett és földhöz vágta az…

Tovább olvasom

Orbán levélben emlékezteti a nyugdíjasokat, hogy dupla összeget kapnak februárban

Nem elég a 13. havi nyugdíj, még egy miniszterelnöki levél is érkezik az idősekhez. A napokban Orbán Viktor miniszterelnök levélben keres meg minden magyar nyugdíjast, és tájékoztatja őket arról, hogy februárban dupla nyugdíj érkezik – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az MTI-vel. A politikus hangsúlyozta, hogy ebben a hónapban a 15 százalékkal megemelt nyugdíj és a 13. havi nyugdíj szintén megemelt összegben jut el az idősekhez. Nyitrai persze azt a lehetőséget sem hagyta ki, hogy elismételje a kormányzati kommunikációt, miszerint a 13. havi nyugdíjat „a baloldal elvette idős honfitársainktól, az…

Tovább olvasom

Műszaki hiba okoz komoly csúszásokat a vonatközlekedésben, szolnoki vonal is érintett

Leszakadt egy felsővezeték a fővárosban, akár órákkal is megnőhetnek a menetidők. Szünetel a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Rákoshegy, valamint a Keleti és Pécel között, és több vonalon is jelentősen, akár 2 órával is megnőhet a menetidő, miután szombaton hajnalban Rákos állomásnál egy tehervonat áramszedője letört és leszakadt a felsővezeték – közölte a Mávinform. A helyreállításig pótlóbuszok szállítják az utasokat ezeken a szakaszokon; az S76-os vonatok csak Pilisvörösvár és Angyalföld között közlekednek. A hatvani és az újszászi vonalon az elővárosban jelentősen, akár egy órával hosszabb eljutási időkre kell számítani. A…

Tovább olvasom

Orbán akkor látogat Kijevbe, „amikor szükséges és időszerű lesz”

Az uniós csúcson történt kézfogás és tárgyalás után invitálta ismét az ukrán fővárosba a miniszterelnököt Zelenszkij. Orbán Viktor csütörtökön az uniós csúcs keretében hetedmagával tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Brüsszelben. A találkozón az ukrán elnök újra meghívta Orbán Viktort, hogy látogasson el Kijevbe, ugyanis a magyar miniszterelnök az orosz–ukrán háború kitörése óta – ellentétben a NATO-tagországok számos vezetőjével – ezt még nem tette meg, pedig Zelenszkij korábban is kérte rá. A Telex megkereste Orbán Viktor sajtófőnökét, és arról kérdezte, vajon elfogadja-e a meghívást. Havasi Bertalan a megkeresésre így reagált: „A hír igaz, az ukrán elnök…

Tovább olvasom

Lemondott az ellenzéki polgármester, mert nem tud tovább küzdeni a NER ellen

Úgy érezte, “a Fidesz és a vele kollaboráló helyiek” teljesen kiüresítették a pozícióját. Balogh Csaba, Göd ellenzéki polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását. Azt mondta: „Nem tudok küzdeni a NER-nek a helyi és az országos többsége ellen.” A munkájára büszke, mert szerinte a körülmények ellenére minden tőle telhetőt megtett, de úgy látja, „mostanra a Fidesz és a velük kollaboráló helyiek” teljesen kiüresítették a hatáskörét. „Sokáig azért tűrtem, mert abban reménykedtem, hogy egy következő választáson én tudom majd kiválogatni azt a képviselőgárdát, akikkel végre tudjuk hajtani a terveinket. De azt…

Tovább olvasom

Hihetetlen, de még Orbán és Zelenszkij kézfogását is politikai célokra használja a Fidesz-KDNP

Így manipulál a média. Az európai találkozón az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök kétoldalú eszmecserét folytatott egymással. A kézfogást viszont különös módon Orbán Facebook-oldalán egészen érdekes szögből és mondanivalóval tették közzé. Több kormánypárti szavazó és politikus máris sokat látott a dologba. De nézzük csak meg jobban azt a kézfogást. Orbán Viktor kezet fogott Volodimir Zelenszkijjel. Egy ilyen aktusnak nem kéne hírszámba mennie, diplomáciai körökben ez mindennapos: egy ország vezetője kezet fog egy másik ország vezetőjével. Hogy Magyarország mennyire nem hajlandó közösséget vállalni az Ukrajnát támogató EU-s országokkal, az jelzi…

Tovább olvasom

Az állam milliárdokért vett bányát, az iskoláknak és önkormányzatoknak gyenge minőségű szenet szánnak

Már tavaly decemberben megvette a belügyminisztérium egy milliárdos borsodi szénbányáját. A fokozódó kitermeléstől és az eddiginél is magasabb légszennyezettségtől tartanak a helyiek. Még nem tudni, hogy barnakőszenet, vagy a még rosszabb hatásfokú lignitet bányászhatják itt, de az önkormányzatoknak és az iskoláknak szánják. Az energiaválság közepén mindig felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon hova lett az a szerződés, amit Szijjártó Péter és Orbán Viktor lobogtatott 2021 őszén, hogy öt évre a piaci ár ötödéért írtunk alá Putyinnal és a Gazprommal és a kontraktus máris élő? Akkor hova lett az olcsó gázunk?…

Tovább olvasom