Az LMP – Magyarország Zöld Pártja tisztelettel emlékezik a holokauszt magyarországi áldozataira. Az alábbiakban a párt ezzel kapcsolatos közleményét idézzük.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Kilépett a Fideszből a politikus, aki párton belül lett Simonka György ellenlábasa
A korábbi polgármester döntését azzal indokolta, hogy “nem kíván asszisztálni olyan döntésekhez, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak és szembefordíthatják egymással polgártársaimat”.
Tovább olvasomMagyarország is megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából
Szombat esti közleményében jelentette be az Agrárminisztérium, hogy Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltják az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. Nagy István miniszter elmondása szerint a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. „Az Európai Unióban már meg nem engedett termelési gyakorlatokkal, ennek következtében rendkívül alacsony termelési költséggel működő ukrán mezőgazdaság a teljes körű vámmentesség és szabad kereskedelmi lehetőségek birtokában az európai piacra a gabona és olajosmagvak mellett…
Tovább olvasomVisszaesett a kereslet az építőiparban, borúlátóak a cégek
Csökkent a kereslet az építőiparban az elmúlt egy évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából a március 29. és április 2. között megrendezett Construma szakkiállításon végzett kutatás szerint. A felmérés során a kiállító cégeket és a kiállítás látogatóit is megkérdezték az iparággal kapcsolatos tapasztalataikról. Összességében borúlátóbbak az építési piac helyzetével kapcsolatban a cégek képviselői. Bár a megkérdezettek közel harmada javulásra vagy stagnálásra számít az építőipar és saját cége helyzete terén, 44, valamint 31 százalékuk szerint inkább romlik majd a szektor, illetve saját vállalkozásuk helyzete a következő egy évben. A pesszimizmus nem meglepő:…
Tovább olvasomA történelmet figyelmen kívül hagyó poszttal fenyegette meg az amerikai nagykövetet Deutsch Tamás
A fideszes politikus szerint az összes megszállónkat hazaküldtük, szóval jobb, ha vigyáz David Pressmann – kár, hogy ez nem egészen így történt.
Tovább olvasomOrbán államtitkára börtönbe küldené a farkast kilövő vadászt
“Nem azért, mert ezzel szegény állatot fel lehetne támasztani, inkább azért, hogy a jövőben ilyen esetek ne forduljanak elő.”
Tovább olvasomAz oroszlán bajsza – Gellérfy László írása
Bizonyára majdnem mindannyiunkban ott lapul gyermekkori mesekönyveink egyik fontos tanulsága, nem érdemes rángatni az oroszlán bajuszát.
Tovább olvasomEU kijátszva, a fideszes politikusok helyett NER-emberek ülnek az egyetemi kuratóriumba
Az Unió kötelezte hazánkat, hogy a miniszterek azonnali hatállyal távozzanak az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumából. Na de ki beszélt itt a NER további szereplőiről? A Fidesz gyorsan sakk-mattot adott az EU követelésének, hiszen szó szerint teljesül a kérés, de a kormánypárt érdeke jottányit sem csorbult.
Tovább olvasomA megyét, benne Szolnokot is durván érintheti: a kormány újabb postahivatalokat záratna be
A nagyobb megyei városok postái sincsenek biztonságban, nemcsak a kisebb településeken levők. A gazdaságfejlesztési miniszter tervei kiszivárogtak, az információk szerint újabb postabezárási hullám küszöbén állunk. Mi lesz vajon Szolnokkal?
Tovább olvasomKismamák ezrei menekültek át a magánszülészetekre az “ingyenes” közkórházakból
Néhány évtizeddel ezelőtt magánkórházban életet adni gyermekünknek csak a nagyon gazdagok ritka kiváltságának számított. Mostanra azonban sikeresen leépítették a közegészségügyi intézményeket, így aki képes megfizetni, már régen nem bízza magát a közkórházakra. Sajnos itt tartunk, az adatok egyértelműek.
Tovább olvasom