Felháborító felelőtlenség, nem elég, hogy nem volt szabad a sáv, amiben az előzést megkezdte, száguldozós manővere során mintha szándékosan szorítaná le a szembejövőket. A szabálytalanság és a pofátlanság teteje. Az ügyészség köszönte szépen a felvételt és vádat is emelt. Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 30 év körüli férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton -írta közleményében az ugyeszseg.hu. A felvételt olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette. A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Végképp veszélybe sodorta az uniós pénzek érkezését a Fidesz az orvosi kamara ellen hozott törvénnyel
Az Európai Bizottság egyértelműen állást foglalt, nem is titkolják, hogy nagyon nem tetszik nekik sem a törvény és annak benyújtási módja. Ez az uniós pénzekhez történő hozzáférés akadályát képezheti önmagában is. Orbánék ismét nagyot húztak, ebből így biztosan nem lesznek EU-s pénzek egy ideig, a vállalásokkal tökéletes ellentétben cselekszik a kormány, nem először. Mivel a pillanatnyi politikai érdek úgy kívánta. Az Európai Bizottság hivatalosan úgy tájékoztatta az EUrologust, hogy több szempontból is vizsgálni fogják az elfogadott jogszabály-módosítást. Felhívták a figyelmet arra, hogy 2019-ben, 2020-ban és 2022-ben is, az úgynevezett országspecifikus…
Tovább olvasomIdei legnagyobb megméretésére készül az abonyi testépítő
Az abonyi Zelei Gábor bár korábban hosszú éveken át birkózott, majd a lovas sportban is kipróbálta magát, mégis, a nagyszerű eredményeket a testépítésben érte el. Hamarosan Spanyolországban is megméreti magát, ehhez azonban támogatókra is szüksége lenne. A versenyzés rendkívül költséges, és természetesen a speciális étkezés, és a táplálékkiegészítők is sok anyagi áldozatot követelnek. Magánszemélyek támogatása mellett hivatalos szponzort is keres a sportember, akinek logóját és cégnevét büszkén viselné mezén. A fiatalember neve fogalommá vált Abonyban, hiszen az ügyes kezű fodrász hosszú, kitartó munkával alakítja testét, mellyel rendre aratta a babérokat…
Tovább olvasomOrbán: Megértem, amit Putyin mondott, de nem fogadom el, amit tett
A miniszterelnök az egyik legrosszabb forgatókönyvként említette, ha Oroszország elveszíti a háborút. Címlapos nagyinterjút adott a svájci Weltwoche című lapnak Orbán Viktor, amit a 444.hu szemlézett. A beszélgetés talán legnagyobb újdonságot hozó részében Orbán sokkolóan rossz forgatókönyvként említette azt a lehetőséget, ha Oroszország elveszítené a háborút: úgy fogalmazott, hogy elképzelni sem szeretné, mi történne ekkor. “Oroszország egy atomhatalom. Ez egy geopolitikai sokk lenne, egy globális méretű, potenciálisan pusztító földrengés, sokkal rosszabb, mint Jugoszlávia összeomlása. Maga a tény, hogy Nyugaton most könnyedén veszik az ilyen forgatókönyveket, az a valóságtól való nyugtalanító,…
Tovább olvasomSzarral bekent falra és poloskákra panaszkodott a magánzárkába zárt Schadl György
Ügyvédje panaszt tett az emberi méltóságot sértő és jogállamban megengedhetetlen körülmények miatt. „A fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák” – írta Schadl György ügyvédje, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt elnökét 2022 februárjában magánzárkába helyezték át. Schadl fogvatartási körülményei miatt Kardos Éva védő panaszt nyújtott be, szerinte azok „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”, írja a Telex. „Védencem a letartóztatása ideje alatt mindvégig példás magatartást tanúsított, a hatóságokkal mindenben együttműködött, magatartása ellen soha semmilyen kifogás…
Tovább olvasomHalottszállítók lopták meg a halottat – VIDEÓVAL
A Székesfehérvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt bíróság elé állította azt a két férfit, akik Székesfehérváron munkavégzésük során ellopták egy elhunyt nő pénzét. A vádirat szerint a két férfi halottszállítóként dolgozott, amikor 2022. december 30-án, az elhunyt személy elszállítása érdekében megjelentek annak lakásán. A lakásban a vádlottakat az elhunyt testvére fogadta, aki korábban az elhunyt kézitáskáját az abban lévő 100.000 forint készpénzzel együtt a lakás nappalijának a kanapéján helyezte el a saját táskája mellett. Miután a vádlottak megérkeztek, az egyik férfi kezével a táskákra mutatva a társa figyelmét azokra felhívta,…
Tovább olvasomHajmeresztő: csak pár centin múlt, hogy az ámokfutó nem okozott tragédiát – VIDEÓVAL
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 30 év körüli férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton. A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett a 710-es főúton, amikor irányjelző használata nélkül és nem törődve a szemből érkező személyautóval, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett. A vádlott bár látta a szemközti sávban közeledő járművet, az előzést nem szakította meg, és annak ellenére, hogy az előzött tehergépkocsi vezetője segítőkészen az út szélére húzódott, a…
Tovább olvasomSzigorítás a TikTokon, napi időlimit lép életbe
Ha valaki még nincs 18 éves, egy nap maximum egy órán át használhatja az alkalmazást, különben kíméletlenül letilt. A következő hetekben lép életbe a TikTok új napi limitje, mely 60 percben határozza meg a képernyőidőt a 18 éven aluliak számára. Ha valaki túllépi a limitet, egy kódot kell beütnie, hogy tovább használhassa aznap az applikációt. A vállalat azután döntött a limit bevezetéséről, hogy tavaly létrehozott egy súgót, amely a képernyőidő kontrollálására biztatta a fiatalokat. A TikTok szerint a lépéssel tudatosabbá váltak a felhasználói, és a mostani reformjától is ugyanezt várja.…
Tovább olvasomMegköszönték a kutató-mentők munkáját
Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes köszöntötte a Belügyminisztériumban a törökországi mentésben résztvevő magyar kutató-mentőket szerdán. Az ünnepségen Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatával ismerték el a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosainak, valamint a Terrorelhárítási Központ szakembereinek kimagasló helytállását. A miniszter-helyettes a Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás Önkéntes Kutató-mentőcsoport és Tűzoltó Egyesületnek, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó Kutató-mentő Nemzetközi Csoportnak, az Életjel Mentőcsoportnak és a Budapest Mentőszervezetnek elismerő oklevelet adott át. A mentőegységek tagjai között szolnokiak és jászberényiek is voltak. Az ünnepségen…
Tovább olvasomItt az új javaslat: “Csak a nemzeti dohányboltokban lehessen energiaitalt vásárolni”
Ezt ugyanaz a szervezet javasolja, amelyik kérte az óvodákat és az iskolákat, hogy ne tartsanak farsangot, mert eltereli a figyelmet Jézus kereszthaláláról. A Mandiner írta meg, hogy csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását a Fiatal Családosok Klubja. Ez ugyanaz a szervezet, mely nemrégiben arra kérte az óvodákat és iskolákat, hogy ne tartsanak farsangot, mert az eltereli a figyelmet Jézus kereszthaláláról. A szervezet szerint az energiaitalok nagyon károsak a gyermekek egészségére, mégis több iskolai büfében meg lehet őket vásárolni. A Ficsak alapítója, Király Nóra nem túl optimista a kérdésben, mert szerinte nagyon…
Tovább olvasom