“A bosszú vezérli őket” – Orbán volt oktatásért felelős minisztere is nyíltan kiáll Pintérék terve ellen

Megosztás

Már régen nem bal és jobboldalról szól a dolog, a jelek szerint, a terv ellen felszólaló nyílt levelet aláírók között ugyanis számos jobboldali gondolkodású és korábban akár miniszteri posztot is betöltő személy található. A pedagógusok státusztörvénye szerintük is elfogadhatatlan és teljes egészében el kell utasítani.

„Aki az ország jövőjét, utódaink boldogulását a szívén viseli, annak most ki kell állnia a pedagógusok mellett” – olvasható a számos tudós által aláírt nyílt levélben.

Réthelyi Miklós neve is szerepel – többek között Ángyán József, Bod Péter Ákos, Csaba László, Jeszenszky Géza, Romsics Ignác és más korábbi kormánytag, tudós, értelmiségi mellett (ld. lejjebb) – azon levél aláírói között, amely kiáll a pedagógusok mellett. Réthelyi 2010-től 2012-ig volt nemzetierőforrás-miniszter, abban az időszakban, amikor a parlament elfogadta a Hofmann Rózsa államtitkár nevéhez köthető új köznevelési, felsőoktatási törvényeket.

A jövő heti tanársztrájk elé időzített, pedagógusok melletti, az őket sújtani hivatott bosszútörvény elleni kiállást a Válasz Online hozta nyilvánosságra.

Ebben az aláírók leszögezik, „nem részleteiben, teljes egészében kell nemet mondanunk a pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetre és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokra”.

Úgy vélik, „a jogszabályok a közalkalmazotti jogviszony megvonásával, a sztrájkot ellehetetlenítő intézkedésekkel, a véleménynyilvánítás tilalmával büntetik a hivatásuk méltóságáért küzdő tanítókat és tanárokat. Igazolhatatlan eljárásukat a bosszú szándéka vezérli”.

Az a szégyenletesen alulfizetett pedagógusok munkaidejének növelését vetíti elő, a munkahelyi kiszolgáltatottságuk fokozását. „Ezek a rendszabályok a minőségi oktatás elemi feltételeit veszélyeztetik. A tanárhiány ellensúlyozására alkalmatlanok, éppen ellenkezőleg, a pálya elhagyására késztetik az érintetteket és elriasztják a fiatalokat a tanári hivatástól.”

Szerintük, aki az ország jövőjét, utódaink boldogulását a szívén viseli, annak most ki kell állnia a pedagógusok mellett.

„Elkapkodott, erőszakos reformok helyett a közoktatás tartalmának és intézményrendszerének körültekintő újragondolását kívánjuk, az érintettek érdemi közreműködésével. Meggyőződésünk, hogy a kibontakozás lehetetlen a közoktatásban dolgozók bérének azonnali emelése, munkakörülményeik javítása, terheik csökkentése nélkül. Támogatjuk a pedagógusok jogos követeléseit: közalkalmazotti státuszuk megerősítését, a sztrájkhoz és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogaik tiszteletben tartását” – zárul a levél, amit teljes terjedelemben itt lehet elolvasni.

Az aláírók: Ángyán József agrárpolitikus, korábbi államtitkár, Bálint Csanád régész, az MTA tagja, Béres Tamás teológus, egyetemi tanár, Bod Péter Ákos egyetemi tanár, korábbi ipari miniszter, Csaba László közgazdász, az MTA tagja, Dávidházi Péter irodalomtörténész, az MTA tagja, Elek István közíró, Falus András immunológus, az MTA tagja, Gyarmathy Éva pszichológus, egyetemi tanár, Győrffy Dóra közgazdász, egyetemi tanár, Heidl György filozófiatörténész, egyetemi tanár, Jeszenszky Géza egyetemi magántanár, korábbi miniszter, Jordán Ferenc biológus, Kelevéz Ágnes irodalomtörténész, Kenesei István nyelvész, az MTA tagja, Kertesi Gábor közgazdász, Kertész János fizikus, az MTA tagja, Knausz Imre pedagógiai szakértő, Lányi András író, Pritz Pál történész, Réthelyi Miklós kutatóorvos, professor emeritus, Romsics Ignác történész, az MTA tagja, Rudas Tamás szociológus, professor emeritus, Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, korábbi államtitkár, Vajda Mihály filozófus, az MTA tagja és Vajda Zsuzsanna pszichológus, professor emerita. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek