Roberta Metsolát az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének kedden a testület strasbourgi plenáris ülésén – közölte kedden az MTI. A máltai európai parlamenti képviselőt abszolút többséggel, 458 szavazattal, a szavazás első fordulójában választották meg. A Zöldek jelöltje Alice Kuhnke 101, az Európai Baloldal aspiránsa Sira Rego 57 szavazatott kapott. Az Európai Konzervatívok és Reformerek kandidátusa Kosma Złotowski kedden visszalépett a jelöltségtől. Metsola kedd reggel a többi jelölthöz hasonlóan röviden ismertette elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy szeretné folytatni a testület előző elnöke, a múlt héten elhunyt David Sassoli hídépítő munkáját,…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Hírek a határon túlról
A világ leggazdagabb tíz embere megduplázta vagyonát a pandémia alatt
A világ legtehetősebb emberei csak még tehetősebbek lettek a koronavírus miatt, közben az emberiség 99 százaléka rosszabbul él, mint a járvány előtt – erre hívta fel a figyelmet az Oxfam brit jótékonysági szervezet. Az Oxfam szerint a legszegényebbek lecsúszása napi 21 ezer ember halálához járulhatott hozzá, a világkereskedelem és a turizmus visszaesése miatt pedig most 160 millióval többen élhetnek már szegénységben – írja a Euronews. “Nyilvánvaló egy olyan állapot, amely nem folytatódhat. Idén azt látjuk, hogy a milliárdosok az űrbe utaznak, miközben az emberek többsége szenved a világjárványtól. Tehát hogyan…
Tovább olvasomÜgyvédi ügyeskedéssel kéri szabadlábra helyezését Breivik, a norvég tömeggyilkos
Bár tíz év alatt sem mutatja a megbánásnak a szikráját sem a 77 embert lemészároló terrorista, azt állítja, már nem jelent veszélyt a társadalomra és megpróbálja elérni, hogy szabadlábra helyezzék. Vagy inkább csak újra a nyilvánosságra vágyik, hogy terjeszthesse nézeteit? Kedden újra bíróság elé állhat Anders Breivik, a norvég szélsőjobboldali terrorista, aki 2011. július 22-én 77 embert, köztük több kamaszt mészárolt le Osloban és a közeli Utøya szigetén. Breivik ugyanis azt állítja, már nem jelent veszélyt a társadalomra, és a szabadon engedését kérvényezi – írja a 444.hu. A náci terrorista…
Tovább olvasomDöbbenetes videó a Csendes-óceán mélyen kitört vulkán utáni szökőárról, másodperceken múlott – videó
Tongát már elérte a cunami, a királyt is ki kellett menekíteni a vulkán miatt kialakuló hatalmas szökőár miatt. 2011 óta nemigen láthattunk ilyen ijesztő képeket, a menekülés pillanatait rögzítette egy autós. A szökőár a szigetország közelében történt vulkánkitörés után alakult ki szombaton. A tűzhányó robaját a kétezer kilométerrel távolabbi Új-Zélandon is hallani lehetett. A lakosság és a király is menekül a hullámok elől, a térségben sötét füstfelhők takarták el a napot. A méteres hullámokat vető szökőár Tonga partjait ostromolja, miután a szigetország közelében kitört a Hunga Tonga Hunga Ha’apai vulkán.…
Tovább olvasomEzt az élelmiszer-adalékanyagot tiltották be az EU-ban
Betiltotta az Európai Bizottság a titán-dioxid néven is ismert E171 élelmiszer adalékanyagként való használatát – derül ki a bizottság sajtóközleményéből. A rendelkezés fél évnyi türelmi időt követően, nyártól lesz hatályos. Sztella Kiriakídisz a szervezet egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy a tiltó határozattal egy olyan élelmiszer-adalékot vonnak ki, ami már nem minősül biztonságosan fogyaszthatónak. A titán-dioxiddal fehér színt adtak hozzá sokféle élelmiszerhez (péksüteményekhez, szendvicskrémekhez, levesekhez, szószokhoz, salátaöntetekhez és élelmiszerkiegészítőkhöz). A tagállamok ősszel egyhangúlag támogatták a bizottság javaslatát az E171 betiltására, amit az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos álláspontja alapozott meg.
Tovább olvasomMelegrekord a déli kontinensen, több Ausztrál városban is 50 fok feletti hőmérsékletet mértek
Képzeljük el, mit érzünk, amikor 38-40 fokban kell bármit csinálnunk nyáron. Ehhez pedig még adjunk hozzá további bő tíz fokot. Na ez van most Nyugat-Ausztráliában. Óriási a hőség Ausztrália nyugati partvidékén, a tengerparti Onslow városában csütörtökön 50,7 Celsius-fokot mértek, ami napi melegrekordnak számít az országban. Hatvankét évvel ezelőtt, 1960-ban Dél-Ausztrália államban pontosan ugyanennyit mértek – írja a BBC. Az ausztrál meteorológiai hivatal is megerősítette, hogy Onslowban helyi idő szerint 14:26-kor elérte a rekordot a hőmérséklet. A hivatal munkatársa, Luke Huntington szerint a zivatarok hiánya okozza a forró levegő felhalmozódását a régióban.…
Tovább olvasomA Brexit óta közel 160 ezer magyar kért tartózkodási engedélyt Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában 2019-ben indult az Európai Uniós Letelepedési Program, amelyben kétféle tartózkodási engedélyre lehetett jelentkezni a szigetországban élő EGT-országok állampolgárainak és a svájciaknak. Aki 2020 december 31-ével bezárólag legalább öt éve élt az Egyesült Királyságban, az jó eséllyel teljes letelepedési státuszra jogosult, aki ennél kevesebb ideje, az elő-letelepedési státuszt kaphat, és amint elérte ott tartózkodása az öt évet, jelentkezhet tartós letelepedésért -írja az MTI a brit belügy legfrissebb jelentése alapján. A program célja az, hogy a Brexit ne befolyásolhassa azon európaiak életét, akik életvitelszerűen költöztek Nagy-Britanniába még mielőtt az kilépett volna az EU-ból.…
Tovább olvasomMár létezik póló, ami a test melegéből állít elő energiát
Európai kutatók fejlesztették ki azt a ruhadarabot, ami képes elektromos áramot termelni a környezet és a test hőmérsékletének különbségéből. Jöhetnek a telefontöltős zsebbel ellátott pulóverek? Mára már lehetővé vált egy ruhadarab mini erőművé alakítása. Ennek két módja van: a piezoelektromosság, amely mozgásból termel energiát, illetve a termoelektromosság, ami a testhőmérséklet-különbséget elektromos feszültséggé alakítja. A Malagai Egyetem és az Olasz Technológiai Intézet kutatócsoportja az utóbbi módszert választotta, és bemutatta azt az innovatív ruhadarabot, ami a test és a környezet hőmérséklete közötti különbségnek köszönhetően működik – írja a Korkorosgazdasag.hu. A projekt keretein…
Tovább olvasomHomonnay Gergely halálát büntetőeljárásban vizsgálják az olasz hatóságok
Az olasz hatóságok büntetőeljárás keretében vizsgálják Homonnay Gergely halálát – írja a Telex a római ügyészség titkárság nekik küldött válasza alapján. A lap több, az író és aktivista halálának körülményeit firtató kérdést küldött a hatóságnak, amely azt válaszolták, hogy a kért információkat nem tudja megadni, mivel a kérdéses büntetőeljárás jelenleg még nyomozati titoktartás alá tartozik. A lap közlése szerint az ügyészség ennél többet telefonon sem közölt a Telexszel. Homonnay Gergely olasz sajtóinformációk szerint január 1-jén hajnalban érkezett meg a római Bananon nevű klubba. Annak privát gőzfürdőjében találták meg délben, eszméletlenül, de még…
Tovább olvasomElhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke
Január 11-én hajnalban elhunyt David Sassoli. Már szeptemberben is tüdőgyulladással kezelték, az elmúlt hetekben azonban újra kórházba került és ezúttal nem úszta meg élve. Sassoli 65 éves volt. Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke – adta hírül a CNN Sassoli szóvivőjének hajnali Twitter-bejegyzése alapján. „Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli január 11-én 1 óra 15 perckor elhunyt az olaszországi Avianóban, ahol kórházba került. A temetés helyét és időpontját a következő órákban közöljük” – írta Roberto Cuillo. Az Euronews azt írja, hogy a 65 éves EP-elnök már néhány hónappal korábban, 2021. szeptemberében is kórházi…
Tovább olvasom