A Szolnoki Törvényszéken első fokon, nem jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki egy jászberényi családi házban csaknem két órán át fogva tartott, és ezalatt folyamatosan bántalmazott egy szobafestőt, amiért, állítólagos ígéretével ellentétben, nem ment festeni hozzá, ezért mással kellett elvégeztetni a munkát. Azt mondta, ezzel nem csak bosszúságot, de 150 ezer forint kárt is okozott neki, és csak akkor volt hajlandó elengedni a sértettet, amikor a nála lévő összes készpénzt átadta, és megígérte, hogy a fennmaradó „tartozását” is kifizeti majd. A festő 8…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Forgalommal szemben hajtott fel a gyorsforgalmi útra, súlyos balesetet okozott
Szinte már heti rendszerességgel történik ilyen Magyarországon, ezúttal egy Fiat vezetője az M86-os felhajtóját tévesztette el és hatalmasat csattant egy kis Opellel, amelynek sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. Egyelőre nem tisztázott, miért hajtott szembe a forgalommal egy Fiatot vezető férfi Szombathely határában. Információnk szerint a Győr felé tartó autó az Ipari út kereszteződése után átlépte a záróvonalat, majd az M86-os felől érkezők sávjában haladt, szembe a forgalommal. Egy Opel vezetője megpróbált kitérni az érkező jármű elől, de a Fiat a vezetőoldali ajtónál ütközött a szabályosan közlekedővel. A vétlen autója lesodródott az…
Tovább olvasomIsmeretlen holttestet találtak a Tiszában
Szombat délután egyelőre nem beazonosított holttest került elő a folyóból Szegednél. Szombat délután két óra körül rendőrökkel telt meg a Felső Tisza-part a Foka kikötőnél, írja a Délmagyar. A lap megkeresésére a rendőrség közölte, hogy egy holttestet találtak a folyóban. A hatóságok tájékoztatása szerint a helyszíni szemle még jelenleg is tart. (Hvg.hu)
Tovább olvasomSínekre hajtott és vonattal ütközött egy autós Jászdózsánál, súlyos a sérülése
Személyi sérüléssel járó baleset történt 2021. november 12-én, a kora délutáni órákban Jászdózsa külterületén – számolt be róla a police.hu. Egy nagykátai férfi közlekedett tehergépkocsival a 3229-es számú úton, Tarnaörs felől Jászdózsa irányába. Haladása során a Vámosgyörk-Szolnok vasútvonal kereszteződéséhez érve – a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére – a sínekre hajtott, és összeütközött az ott közlekedő vonatszerelvénnyel. A baleset következtében a tehergépkocsit vezető 58 éves férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányságon a vasúti közlekedés biztonsága…
Tovább olvasomMajdnem kilenc év után végleg lezárult a lúgos orvos ügye: marad börtönben
Az utolsó panaszát is elutasította az Alkotmánybíróság – számolt be róla a Telex. Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját összesen hatszor ítélték el. 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól. Bene a Kúria 2018-as jogerős ítéletével szemben aztán először 2019 októberében nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amit elutasítottak, majd újra próbálkozott. A lúgos orvosként elhíresült…
Tovább olvasomHárman is feladták magukat a 15 éves fiú zaklatói közül
Részeredménynek nem rossz, de az információk szerint hat elkövető is lehet. Szorul a hurok a társukat megalázó suhancok nyaka körül. Hat elkövetője lehet az esetnek, három gyanúsítottat kihallgatott a rendőrség, a fiatalok beismerő vallomást tettek. Feladta magát a rendőrségen három tizenéves azok közül, akik a közelmúltban egy szombathelyi parkban megaláztak egy velük egykorú fiút – számolt be az RTL Híradó. Letérdeltették az áldozatukat és arra kényszerítették, hogy többször is megcsókolja a cipőjüket. Az esetről videó készült, ami az interneten terjedt. A támadók ügyvédje szerint hét órán keresztül hallgatták ki a fiatalokat, akik beismertek…
Tovább olvasomEgy pár leitatta és kizsebelte vendéglátójukat Jászapátiban, majd az autójával távoztak
A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy Jászapátiban élő 27 éves férfi és egy 20 éves nő ellen. A pár még márciusban ismerősük házában italoztak Jászapátiban, majd miután a vendéglátójuk az elfogyasztott szeszesitaloktól magatehetetlenné vált, a “vendégek” átkutatták a férfi ruházatát és a nadrágzsebében talált pénztárcájából elemeltek 180.000 forint készpénzt éss magukkal vitték az udvaron parkoló autóját is. A rendőrjárőrök még aznap este intézkedés alá vonták az orvul szerzett autót Jászapáti területén. Ekkor az elkövető páros férfi tagja ült az autóban, akiről megállapították, hogy a vezetési…
Tovább olvasomEltűnt egy 14 éves szolnoki lány
A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010-157/824/2021. körözési számon eljárást folytat Tarcsa Anita Éva eltűnése ügyében – olvasható a police.hu-n. A 14 éves szolnoki nő 2021. november 10-én 7 óra körül otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy kb. 153 cm magas, teltebb testalkatú, barna bőrű, vállig érő fekete hajú. Különös ismertetőjele nincs. Eltűnésekor egy zöld színű kabát volt rajta, egyéb viselt ruházata nem ismert. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Tarcsa Anita Évát felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szolnoki…
Tovább olvasomTragédia: egy kerékpárt toló férfit gázolt el az autó, már nem lehetett rajta segíteni
A baleset kedden késő délután történt, az érintett nagyszénási utat teljes szélességében lezárták a helyszínelés idejére. Halálos baleset történt kedd délután a Békés megyei Nagyszénáson, személygépkocsi ütött el egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette – írja a police.hu. A rendőrség szerint a férfi a kerékpárját akarta áttolni az úttesten, amikor elsodorta az autó. A baleset további körülményei egyelőre nem ismertek, a helyszín Orosházi utat a rendőrség teljes szélességében lezárta.
Tovább olvasomCsaládi ház udvaráról loptak el egy kerékpárt Jászkiséren
Ismeretlen személy vitt el egy lezáratlan állapotú kerékpárt 2021. november 7-én 20 óra és 2021. november 8-án 7 óra között egy jászkiséri családi ház zárt udvaráról – derül ki a police.hu szokásos napi megyei összesítőjéből. A rendőrök az adatgyűjtést és tanúkutatást követően azonosították, elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrörsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Kihallgatása során a 31 éves helyi lakos beismerő vallomást tett, a kerékpár a jogsértő lakcímén feltalálásra és lefoglalásra került. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Tovább olvasom