Teherautó és személygépkocsi ütközött frontálisan a 34-es főúton, egy ember meghalt

A Tiszafüredtől Fegyvernekig tartó 34-es főúton, az úgynevezett „kunhegyesi sóúton” halálos végkimenetelű baleset történt, egy tejet szállító tartályos teherautóval ütközött egy személygépkocsi. Utóbbi sofőrjéért hosszasan küzdöttek, de nem sikerült megmenteni az életét.

Tovább olvasom

Azt remélik, ezek vonzani fogják a turistákat

Kulturális és örökségi helyszínek turisztikai fejlesztése valósult meg a Tisza-tavi térség hét településén – közölte az MTI. A tájékoztatás szerint a beruházásra mintegy 330 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán a Tiszaszentimre Községi Önkormányzat által vezetett konzorcium.  A projekt célja volt a régió látogatóbarát- és élményelemekkel bővített turisztikai fejlesztésével, kulturális örökségeinek bemutatásával növelni a térségben eltöltött vendégéjszakák számát illetve a helyi bemutatóhelyek látogatottságát.  A projekt során Tiszaszentimrén és Fegyverneken felújították a római katolikus templomot, míg Tiszafüreden és Karcagon a református templomot,…

Tovább olvasom

Egy másik autónak, majd kerítésoszlopnak ütközött egy kocsi Bánhalmán

A két sofőr és két utas is enyhe sérüléseket szenvedett a baleset következtében. Egy salgótarjáni lakos közlekedett személygépkocsival Bánhalmán a Kakat úton a 34. számú út irányába 2021. december 17-én 13 óra körül – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. A sofőr haladása során egy útkereszteződésben nem adott elsőbbséget egy Kunhegyes felől érkező járműnek, ezért összeütköztek. Az ütközés erejétől a védett úton közlekedő gépkocsi egy épület kerítésoszlopának csapódott. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőrök és két utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

Tovább olvasom