Szeptember 10-én Szolnokon rendezik meg a 37. Szolnok Kupa-I. Shihan Furkó Kálmán emlékversenyt. A nyílt Európa-bajnokság ettől az évtől viseli Furkó Kálmán nevét. Az eddigi nevezések alapján 26 országból mintegy 600 versenyzőt várnak – mondta Shihan Brezovai Sándor, a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség elnöke a szolnoki sajtótájékoztatón. A nagyszabású rendezvénnyel Shihan Furkó Kálmán örökségét és az általa indított Szolnok Kupákat szeretnék folytatni. A versenyt szervező Shihan Brezovai Sándor hangsúlyozta az utánpótlás-nevelés fontosságát. Az esemény nyitónapján, szeptember 9-én Furkó Kálmán tiszteletére emlékművet is avatnak a Shihan dojojánál, a faház előtt, ahol…
Tovább olvasomKategória: Sport
Két torna és több edzőmeccs szerepel a Szolnoki Olajbányász terveiben
Augusztus első napján a Szolnoki Olajbányász felnőtt kerete elkezdi a felkészülést a 2022/23-as bajnoki évadra. Nem lesz ott a társaival a Tiszaligetben az új igazolás, Lukács Norbert, aki a világbajnoki selejtezőkre és az Európa-bajnokságra készülő felnőtt válogatott keretébe kapott meghívót – írta a klub hivatalos honlapja. – A csapat felnőtt keretéhez tartozó fiatal magyar játékosaink június végéig dolgoztak, elsősorban erőfejlesztés és technikai képzés volt a szakmai stáb feladata. – mondta Pór Péter. – Az aktív júliusi pihenőt követően mindenki megkapta a személyre szabott edzésprogramját. Az augusztus eleji felkészülést egyelőre a…
Tovább olvasomEurópa-bajnokok a szolnoki lányok
A szolnoki Kovács Tamarából és Turai Krisztinából álló magyar duó nyerte a WDF Ifjúsági Darts Európa-bajnokság U18-as női, páros versenyszámát. A szombati, budapesten zajló torna döntőjében a két fiatal tehetség 4–2-re legyőzte a törököket. Kovács Tamara ezzel már második ifjúsági Eb-címét szerezte, Turai Krisztina most először állhatott a dobogó tetején. A szolnoki Baglyok DC lányain kívül négy további érmet szereztek a magyarok: Tekauer Gréta ezüst-, Helfrich Patrik, Borbély András, illetve a Sárai-Gévai és a Teakuer-Greksa párosok bronzérmet vihettek haza.
Tovább olvasomÍgy áll össze a Karcag NBIII-as kerete: névsor
Az NBIII. Keleti csoportban indul az előttünk álló szezonban Karcag futballcsapata, a klub Facebook-oldala pedig közzé is tette a keret névsorát: ők alkotják Igor Bogdanovic csapatát. Mezőnyjátékosok:Ballók BenceBarna Béla DávidBorbély ZsomborÉles ZoltánGyönyörű GergőHussein ShadiJuhász MartinKuti KrisztiánMaruscsák JanMáté JánosMisák SándorNagy Norbert – SzidiNagy ZoltánOláh NorbertPap ZsoltSzabó Mátyás LajosSzentannai ZoltánTóth MárkVirág Ákos Márk Kapusok:Belényesi LászlóFedinisinec EsuárdCsúri Bence CsabaFiatal keret tagok :Balajti TamásBallók ViktorMiterkó BencePintér ViktorPotornai Ádám BálintTóth Gábor Vezetőedző:Igor Bogdanovic
Tovább olvasomKilencet rúgott a Tószegnek a Jászberény
Az NBIII-as jászberényi klub a szarvasi edzőtáborból hazafelé állt meg, hogy találkozzon a Megye I-es Tószeggel egy felkészülési mérkőzés erejéig. Tószeg-Jászberényi FC 1-9 (0-3) Tószeg, 100 néző Tószeg: Szabó B. – Veréb, Urbán-Szabó, Nagy, Szabó A., Dankovics, Gazdag, Kállai, Balogh, Aranyos, Baranyi. Edző: Kiss Balázs A II. félidőben pályára lépett: Ocskó, Tóth, Magony, Király Jászberényi FC: Menczeles – László, Sárossy, Makszim, Fejes – Borics, Kis G., Szőllősi, Nagy Sz. – Remili, Szergej. Edző: Német Gyula. A II. félidőben pályára lépett: Palcsó, Kurunczi, Varga L., Donkó, Benedek, Izsold, Muhari, Ludasi. Gólszerzők:…
Tovább olvasomTechnikai forradalom az asztaliteniszben – itt a hatszögletű ütő, igen hatékony
Meg is van rá a szakmai magyarázat, miért jobb, mint az ovális, ám a látványt egészen biztosan sokáig szoknunk kell még. Az ütő valójában se nem hatszögletű, se ne nyolcszögletű a szó szoros értelmében. A tavalyi asztalitenisz világbajnokságon használta először a hat szögletű, Cybershape névre elkeresztelt ütőjét a sportág egyik legnagyobb tehetsége, a svéd Truls Möregårdh. A játékos 2018-ban megnyerte az ifjúsági olimpiát, a tavalyi houstoni vb-n pedig nagy meglepetésre bejutott a döntőbe, de a nagy esélyes kínai Fan Csen-dong négy szettben legyőzte a fináléban – számolt be róla a…
Tovább olvasomÚjabb visszatérő játékost jelentett be a Jászberény
Eddig két új játékos érkezést jelentette be az átigazolási időszakban a Jászberényi FC NBIII-as labdarúgó-csapata. Mindkettő Jászberényben indította pályafutását és most jókora vargabetűket követően hazatértek a berényi klubhoz. Fejes János és Remili Mohamed már be is mutatkozott a csapatban, a Monor és a Tiszaújváros ellen is pályára léptek. És most itt a harmadik hazatérő … A 28 éves, saját nevelésű Ludasi Martin két év kecskeméti, illetve kiskunfélegyházai kitérő után öltheti ismét magára a jászberényi szerelést. Annak rendje és módja szerint bekapcsolódott a felkészülésbe, s elutazott a kerettel a szarvasi edzőtáborba.…
Tovább olvasomMiért és hogyan esett ki az NBII-ből a Szolnoki MÁV?
Mikor és hol ment el a bennmaradás (NB II. bajnokság) és ami még fontosabb, hogy mi vár a Szolnoki MÁV FC-re a jövőben és ez milyen befolyással van az utánpótlásra? Földi Sándorral, a szolnoki klub vezetőjével jelent meg interjú a klub honlapján. – Hogyan élted meg a kiesést és az elmúlt heteket? – Sok mindent átéltem már az elmúlt években, de nem a legjobb hangulatban teltek a napok a kiesés óta. Lehet azt mondani, hogy felkészültek voltunk abból a szempontból, hogy tudtuk, nem a bajnoki címért fogunk versenyezni, azt viszont…
Tovább olvasomKikaptunk az olaszoktól, az élő műsor értékelésébe pedig becsúszott egy óriási káromkodás – videó
A szignál végével éppen egy higgadt beszélgetésnek kellett volna kezdődnie, ám valaki elszámolta magát és már az adásba káromkodott bele egy jókorát. A műsorvezető ezt láthatóan érzékelte is, de nem esett ki a szerepéből. Telt ház előtt kikapott az olaszoktól a hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében a magyar vízilabda-válogatott (10-11). Az m4-en éppen a meccs utáni szakmai értékelés kezdődött volna, amikor valaki, még belefeledkezve egy beszélgetésbe, azt a sarkos véleményt fogalmazta meg, hogy „Jó, de ez egy f*szság”. Petrovics-Mérei Andrea kicsit sűrűbben pislogott a szokásosnál, majd a szakértőkkel belekezdtek a higgadt…
Tovább olvasomA kormány kezdeményezi, hogy maradhasson a tao-program
A magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy 2023. június 30-a után is megmaradhasson a látvány-csapatsportágak támogatása a társasági adókedvezményen (tao) keresztül – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Ennek előkészítése már megkezdődött, a kormány pedig döntést hoz majd arról, hogy az Európai Unióhoz fordul a kérelmével – idézi szavait a HVG.hu. Az Európai Bizottság 2017 márciusában döntött arról, hogy Magyarországon a következő hat évben is működhet a tao, így biztosítva tervezhető, kiszámítható jövőt a sportfinanszírozásban. A tao-program, amelybe 124,9 milliárd forint áramlik, folyamatosan egyeztetések tárgyát kell, hogy…
Tovább olvasom