Az albánok előtt is fejet hajtott a magyar válogatott, történelmi vereség, korábban még gólt sem kaptunk Albániától

Néhány nap alatt két fontos világbajnoki selejtezőt veszítettünk el, rúgott gól nélkül, egyre távolabb a csoport első két helye. A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezők ötödik fordulójában az angolok elleni súlyos hazai vereség után Albánia ellen idegenben igyekezett javítani, és mivel nem tudott gólt szerezni, 1-0-ra veszített, amivel a negyedik helyre csúszott vissza a csoportjában. A vb-reményt jelentő második hely egyre távolodik. A 87. percben dőlt el az összecsapás. Fiola párharcot veszített az ellenfél térfelén, a földön maradt, a játékvezető nem fújt semmit – később visszanézték videón, nem is kellett…

Tovább olvasom

Hosszú távra terveznek? Letették a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét

2022 végétől megkezdődik a gyártás Debrecenben, évi húszmillió vakcina előállításával. A jelek szerint a Sinopharm oltóanyagát is gyártani fogjuk. Ha ilyen beruházásba fogtak, valószínűleg odafent már tudnak valamit, hogy a következő években mennyi oltóanyagra lesz szükségünk. „Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban” – erősítette meg az innovációs és technológiai miniszter vasárnap a helyszínen, amikor elhelyezték a leendő üzem alapkövét a Debreceni Egyetem innovációs parkjában. Palkovics László azt mondta, évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben. „A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi tartósan…

Tovább olvasom

Idegenben aratott ismét sikert a Budaörsi FC-vel szemben a MÁV

A válogatottak mérkőzései miatt jelenleg szünet van az NB II.-ben, azonban a MÁV csapata kihasználta a rendelkezésre álló időt és Budaörsön lépett pályára. Ahogy a bajnokság 2. fordulójában, úgy ismét nyerni tudtak a kék-fehérek, csak 3–2 helyett ezúttal 2–1-re. Budaörsi SC–Szolnoki MÁV FC 1–2 Gólszerzők: Halmai (53.), ill. Tömösvári (21.), Antics (73.)

Tovább olvasom

Tóth Gabi új klipje szinte egy az egyben olyan, mintha a NER országimázs-kampánya lenne

Talán az sem teljesen véletlen, hogy a videóban szerepel a “Fizetett promóciót tartalmaz” felirat. Előd Fruzsina írása a Telex.hu-ról, mi sem tudtuk volna szebben megfogalmazni a látottakat. “Tóth Gabi nagyon érzi mostanában a korhangulatot: nem elég, hogy ő fog énekelni Ferenc pápa miséje előtt az Eucharisztikus Kongresszuson, új klipjében akkora hungarikumos tobzódást láthatunk, hogy a végén vártuk volna a turisztikai ügynökség logójának felbukkanását. A logó nem bukkant fel, úgyhogy minden valószínűség szerint nem egy kormányzati szereplő által szponzorált tartalomról van szó, hanem Tóth Gabi magától éli meg ilyen mélyen a nemzeti öntudatát…

Tovább olvasom

Éllovasból gyenge középmezőny – aggodalomra okot adó adatok a magyarországi átoltottságról

Talán éppen a kínai vakcina gyenge hatékonysága miatt nem bízunk az oltóanyagokban. Vannak korosztályok, ahol kifejezetten rosszul állunk az átlaghoz képest. Mivel a hazai szervektől nem tudtuk megszerezni a korcsoportokra bontott hazai Covid-átoltottsági adatsort, az európai járványügyi központ adatbankjából dolgoztunk. Kilenc kor- és társadalmi csoportra szedve néztük meg, hogy állunk, és mindezt összevetettük a többi európai ország adataival. Pár hónapja még éllovasok voltunk, mára visszaesett az oltási tempó. Elhatároztuk, hogy feltérképezzük, hogyan áll Magyarország a koronavírus elleni átoltottságban. A kormányzati Covid-tájékoztató oldalon rengeteg hír sorakozik – a többi között munkahelyteremtésről,…

Tovább olvasom

Gyurcsány Ferenc koronavírusos lett

Pozitív lett Gyurcsány Ferenc koronavírustesztje, miután korábban két oltást is kapott – írta meg a Telex. A DK-elnök a Facebookon azt írja, hogy „tehát igaz, úgy is meg lehet fertőződni, ha be vagytok oltva, ahogy az is igaz, hogy a súlyos tünetektől viszont megvéd az oltás, nekem is csak hőemelkedésem és kis fejfájásom van”. Gyurcsány szerint feleségét, a DK miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát is tesztelték, de ő negatív lett. Péntektől elkülönítve élnek, zoomon tartják a kapcsolatot. Gyurcsány így a kampánykörút országjáró programjait is lemondja a következő napokra, legutóbb két napja járt Szentesen.…

Tovább olvasom

A vírusszakértő szerint tízszer annyi oltatlan kerül kórházba Coviddal, mint beoltott

Az utóbbi napokban, hetekben lassan, de folyamatosan emelkedett az új fertőzöttek száma Magyarországon. Ez több faktorból áll össze az ELTE Természettudományi Karának dékánja szerint. Kacskovics Imre példaként említette, hogy megkezdődtek a tömegrendezvények, visszatértek a külföldi szabadságukról az emberek. Mint mondta, hogy bár keveset tudunk a vírusról, azt látni, hogy az őszi, hűvösebb idő a vírusnak kedvez – írja az atv.hu. Az immunológus szerint egyfelől jó, hogy később ér el minket a negyedik hullám, mert jobban fel tudunk készülni rá, másfelől viszont a saját védelmünk csökkenhet, ezért is nehéz kiszámolni, mekkora lehet…

Tovább olvasom

Az előző naphoz képest 247 új fertőzöttet regisztráltak, 149-re nőtt a kórházban ápoltak száma

Augusztus vége óta lassan, de biztosan növekszik a napi új fertőzöttek száma, két napja pedig már meghaladta a kétszázat is. Amíg csütörtökön 4824-nél megállt a csökkenés, péntekre 4991-re nőtt az aktív esetek száma. A kórházban lévők és a lélegeztetőgépen ápoltak száma is nő, hétfőről péntekre előbbiek harminccal, utóbbiak száma hattal emelkedett. Napi új fertőzöttek száma: 247 (az előző napi adatokhoz képest –15) Napi új halálos áldozatok száma: 1 (az előző napi adatokhoz képest nincs változás) Kórházi ellátást igénylők száma: 149 (az előző napi adatokhoz képest +11) Lélegeztetőgépre szorulók száma: 19…

Tovább olvasom

Kifütyülték a letérdelő angolokat a magyar szurkolók – videó

Sajnos hoztuk a megszokott formánkat, az ellenfél letérdelt, a gesztust pedig honfitársaink nemigen viselték el és erőteljesen hangot is adtak ennek. A térdelés 2020-ban jelent meg a sportban a rasszizmus és a diszkrimináció elleni tiltakozás gesztusaként. A mérkőzés előtt az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate egyértelművé tette, bármi történjék is, le fognak térdelni a játékosok a meccs előtt, ahogy azt eddig is tették. Igen, letérdelünk, annak ellenére, hogy elképzelhető, kifütyülnek bennünket – fogalmazott.  A füttyszó nem is maradt el: A Sky News cikke szerint a fütyülés nem az egyedüli sértő gesztus volt, az első angol…

Tovább olvasom

Szenzáció! Negyven év után új lemezt ad ki az ABBA – videó

Az ikonikus svéd négyesfogat négy évtizednyi szünet után jelentkezik új albummal. Voyage néven ad ki vadiúj nagylemezt az ABBA. A még most is rendkívül népszerű svéd együttes utolsó albuma, a The Visitors negyven évvel ezelőtt jelent meg. Az új album november ötödikén érkezik, azt ígérik, hogy egy karácsonyi dal is lesz rajta. Az I Still Have Faith In You és a Don’t Shut Me Down című számokat már meg is lehet hallgatni. Lesznek koncertek is: 2022 májusától Londonban a tagok digitális avatarjai (ezek nem hologramok lesznek az együttes szerint) adják elő a dalokat egy tíztagú élő zenekarral.…

Tovább olvasom