Magyarországon az oltás utáni egy hónapon belül 441 ember halt meg

Bár elsőre ijesztőnek hangzik a szám, a szakemberek szerint a beadott vakcinák számát tekintve ez elenyésző. De vajon lehet-e közvetlen összefüggés? Csaknem 10,7 millió beadott koronavírus elleni oltást követően csupán az esetek 0,039 százalékában fordultak elő nemkívánatos események – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), ezt az Index.hu cikkéből tudtuk meg. Ha eltekintünk a százalékoktól, a számok valamivel többet mondanak, ezeket alább részletezzük. Összesen 4212 beoltott személyt értek nemkívánatos következmények. Többségüknél, 3149 főnél enyhe oltási reakciók jelentkeztek Összesen 284 személy szorult kórházi kezelésre és 441 ember halt meg. Oltási baleset…

Tovább olvasom

Aggasztó vizsgálati eredmények – a delta variáns miatt közel 300%-kal nagyobb eséllyel kerülhetünk intenzív osztályra

Egy egymástól független kanadai és kínai tanulmány is erre a következtetésre jutott. Fertőzőképesebb, jelentősen nagyobb arányban kerülnek kórházba az új mutációtól és sajnos a halálozási arány is jócskán megugrott. Két tanulmány is alátámasztja a delta variáns veszélyességét – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A ENSZ egészségügyi szervezetének adatai szerint az először Indiában azonosított delta variáns jelenleg 124 országban van jelen, 13-mal több országban, mint az előző héten. A két – tudományos alapon még nem megerősített – tanulmány Kínában, illetve Kanadában készült. A kínaiak olyan személyeket vizsgáltak meg, akik delta variánssal…

Tovább olvasom

Kásler nem mondott részleteket az antitestszűrés adatairól, megtette helyette a főpolgármester – nemhiába félnek a kínaival oltottak

A fővárosi hivatalos vizsgálati eredmények alapján az idősebb korosztályból, a kínai vakcinát kapott minden negyedik ember védettsége teljesen elégtelen. A Facebook-oldalán számolt be róla Karácsony Gergely főpolgármester, hogy megkapták az összesített adatokat a fővárosi antitestszűrésről, amiben már a kerületek eredményei is benne vannak. 18 ezer tesztet osztottunk szét a kerületek között, sajnos nem mindegyik élt a lehetőséggel, hogy megvizsgálja, az oltott 60 év feletti lakosoknak van-e koronavírus-ellenanyag a szervezetükben, de az eredmények így is aggodalomra adnak okot” – fogalmazott Karácsony a bejegyzésben. Szerinte az újabb adatok megint csak azt bizonyítják,…

Tovább olvasom

Galgóczi szerint újabb hullámot indíthat el a delta variáns

Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában – nyilatkozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédia műsorában, amelyet az MTI alapján az Index.hu szemlézett. Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem oltatták be magukat, közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben. Hozzátette: Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát, a további…

Tovább olvasom

Ha esetleg nem tudtuk volna – Mészáros Lőrinc még a Covid-teszteken is igen sokat keresett

A Mészáros által is tulajdonolt cég beszállt a koronavírus-tesztelésbe és a fizetős üzletág miatt hirtelen egy év alatt az ötvenötszörösére (!) növelte profitját. Ismét egy érdekes véletlen. Ötszörösére növelte bevételét, 55-szörösére a profitját tavaly a Fájdalom Ambulancia az előző évhez képest, miután beszállt a Covid-tesztelésbe – írja az Mfor.hu. A cég, aminek negyedrészt maga Mészáros Lőrinc a tulajdonosa a 2019-es 363 millió forint után 1,8 milliárdos bevételt, az előző évi 4,3 milliós nyereség után pedig 238 forintot könyvelt el 2020-ban. A közel 240 milliós profitból 124,02 milliót fizettek ki osztalékként, a 24,7…

Tovább olvasom

Kásler közölte a vakcinák állami hatásvizsgálatának eredményét, de nem derült ki, hogy az egyes típusok mennyire voltak hatékonyak

Két hónap után először közölt adatokat Kásler Miklós arról az állami vizsgálatról, mely a Magyarországon alkalmazott koronavírus elleni vakcinák hatásosságát vizsgálta. Az epidemiológiai kutatást még február 15. és május 15. között végezték, csak most közöltek eredményeket. Az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában ma elárulta: a kutatásban milliónyi átoltott ember megfertőződésének az arányait határozták meg. (Vagyis azt nézték, hányan kapták el a fertőzést és hányan haltak meg azok közül, akik megkapták az oltást.) Ez alapján a fertőzés elleni védettség az összes vakcinát tekintve 78 és 92 % között van. A mérés…

Tovább olvasom

Az Iparkamara javaslata szerint kötelezővé tehetnék a munkahelyeken az oltást

A kamara olyan jogszabály-módosítást javasol, amellyel bizonyos munkakörökben lehetővé tenné a vállalatok számára, hogy kötelezővé tegyék az oltást a munkavállalóiknak – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfoliónak. A lap szerint a javaslat tartalmazná, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket. Parragh szerint eddig tömegesen fordult elő, hogy a munkaadó elvárta az oltás felvételét a munkavállalójától, aki ha nem élt vele, egyszerűen elbocsátották. Az indoklásban azonban nem szerepelhetett az…

Tovább olvasom

A Pfizer nem támogatja a vakcinák kombinálását, Káslerék mégis pont ezt javasolják a harmadik oltásnál

Kásler Miklós szakminiszter korábban arról beszélt, hogy a döntés a háziorvosoké, ugyanakkor a tárca minden esetben a vakcinák variálását támogatja – írja az atv.hu. A Pfizernél még csak mostanában zárulnak azok a klinikai vizsgálatok, amikben a saját oltóanyaguk harmadik adagjának felhasználását tesztelték. Egyelőre annyit tudni, hogy egyáránt biztatóak az eredmények az immunitás felfrissítésénél és az egyes vírusvariánsok elleni védelemnél.  „Mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatjuk az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását” – mondta a Népszavának Vereckei Péter, a Pfizer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Vereckei annyit hozzátett, hogy a Pfizer és a BioNTech…

Tovább olvasom

Merkely: Nem látom értelmét az antitest-vizsgálatnak, az kérje a harmadik oltást, aki fél

Nem kell vizsgálgatni a rektor úr szerint, aki veszélyeztetett, vagy fél, hogy nincs védettsége, az kérje a harmadik oltást. Ez a kínai vakcinával kapcsolatban kiderült tömeges védetlenség tudatában finoman szólva is erős kijelentés. A magas rizikófaktorú páciensek illetve azok kérjék a 3. oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Félelemben élni nem jó – mondta el többször is a rektor. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy augusztus 1-től lehet kérni a koronavírus…

Tovább olvasom

A Sinopharm-vakcina tömeges beadása sima megtévesztés volt a kormány részéről?

Az ellenzék szerint nem véletlen, hogy semmilyen hivatalos hatóság nem vállalta az engedélyezést, ezért Szijjártó Péter “külön engedéllyel felruházva” maga tette meg a lépést. Ez már önmagában teljesen egyedülálló és elképesztő a 21. századi Európában. A Párbeszéd felszólította a kormányt pénteken, hogy kérjen bocsánatot a Sinopharm-vakcina “szakmai protokollt mellőző bevezetése” és az emberek megtévesztése miatt – írja az MTI. A párt frakcióvezető-helyettese, Burány Sándor online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli, Kossuth Rádiónak adott interjújában “kicsit szemérmesen, a tényeket kicsit elhallgatva, de mégiscsak beismerte”, hogy egy nagyon…

Tovább olvasom