Újjáéledhet egy kisvasút Kecskeméten, Debrecenben a végén hétnél is több akkuipari beruházás is lehet, máshol kórházépítés miatt tiltakoznak, de van rá okuk. Természetvédelmi ügy kerekedett Szegeden is, de ott egy egyházmegyei beruházásból. Volt Borsodban is a Jóbarátokból ismerős kávézó, de nemrég bezárt. Szolnokon lehetne új, régóta vágyott városközpont, de leállt a fejlesztés, az új, MOL-os üvegvisszaváltás viszont még nem indult el, Veszprémben sem. Pécsen pedig, úgy néz ki, a városvezetés szerint legalábbis, hogy a helyi fideszes politikusok mindent, illetve bármit bevetnek a júniusi választásra.
Tovább olvasomCímke: vidéki lapszemle
Három nézelődő kínai Szegeden, egymilliárdos szuperkocsi Miskolcon, titkos akkumulátorgyár Debrecenben
Debrecen lassan akku fővárossá válik, most már a nevében is eltitkolják, ha új akkumulátorgyárat akarnak letelepíteni., közben MIskolcon egyre több szuperautós hirdetés jelenik meg. Ausztriában a vasúti mellékvonalat is villamosítják, Kecskeméten meg a rossz zebrákat vizsgálják. Szombathelyen elárverezik az egykori SZTK-t, Veszprémben az a kérdés, hogy joga van-e az embernek dönteni az élete végéről. Pécsett az egyetem modellváltás a téma, közben szolnoki példával illusztrálnak egy hálapénzellenes kampányt, Szegeden három kínai nézelődött, ebből lesz az új autógyár. Borsod24: Egymilliárdos szupersportkocsit árultak Miskolcon, de kiderült a csalás A borsodi megyeszékhelyen az utóbbi…
Tovább olvasomVilágrekorder függőhíd Borsodban, szellemház Kecskeméten, Török Gábor-interjú Nyugaton
Sátoraljaújhelyen épül a világ leghosszabb függőhídja. A négymilliárdba kerülő, 800 méter hosszú híd a város két pontját köti össze 80 méter magasságban. Debrecenben zebraszerdával kezdték az évet, Burgenlandban új bázist építenek a mentőhelikoptereknek. Török Gábor interjú az orbáni külpolitika tarthatatlanságáról, pénzhiány miatt leálló utastájékoztatás Szolnokon. A 2024-es év első lapszemléje a független vidéki sajtóból.
Tovább olvasom