Ha valaki a XX. század legelején látogatott Jászberénybe, bizony nehezen tájékozódhatott, utcanévtáblák hiányában. Aztán még az első világháború előtt egységesítették a rendszert és felszögelték a táblákat. Van, ahol azóta sem került le, de akadnak modernebb variánsok is, ahol direkt megtartották a régi formavilágot.
Tovább olvasomCímke: utcanév
Hol járunk Szolnokon? Érdekes utcanévtábla visz egy kis időutazásra
A nagy túlélő, ez az utcanévtábla valahogy a rendszerváltás után közel három és fél évtizeddel is a helyén maradt. De pontosan hol is? Íme néhány további kép.
Tovább olvasomMegszületett a döntés, lesz Horn Gyula utca – örülünk neki?
Négy éven át miniszterelnökként, korábban külügyminiszterként dolgozott, de leginkább az ’50-es években teljesített katonai szolgálata miatt vált megosztó személyiséggé. A fővárosban lesz Horn Gyula utca. Megérdemli, például az 1989-es cselekedeteiért, a vasfüggöny lebontásáért, vagy megbocsáthatatlanok korábbi bűnei? Több közterület nevét is módosította Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztése nyomán a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a közgyűlés pedig az utcanévmódosítások között elfogadta azt is, hogy legyen Horn Gyula utca Budapesten. A fideszes képviselők azonban nem szavazták meg az előterjesztést. Ughy Attila, a kormánypárt képviselője az előterjesztés vitájában úgy fogalmazott, Horn Gyula „konfliktusos személyiség”,…
Tovább olvasom