Megszületett a döntés, lesz Horn Gyula utca – örülünk neki?

Megosztás

Négy éven át miniszterelnökként, korábban külügyminiszterként dolgozott, de leginkább az ’50-es években teljesített katonai szolgálata miatt vált megosztó személyiséggé. A fővárosban lesz Horn Gyula utca. Megérdemli, például az 1989-es cselekedeteiért, a vasfüggöny lebontásáért, vagy megbocsáthatatlanok korábbi bűnei?

Több közterület nevét is módosította Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztése nyomán a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, a közgyűlés pedig az utcanévmódosítások között elfogadta azt is, hogy legyen Horn Gyula utca Budapesten.

A fideszes képviselők azonban nem szavazták meg az előterjesztést. Ughy Attila, a kormánypárt képviselője az előterjesztés vitájában úgy fogalmazott, Horn Gyula „konfliktusos személyiség”, az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt. (Magyarország későbbi miniszterelnöke ’56 október-novemberben saját állítása szerint nemzetőr volt, majd belépett az MSZMP-be és a párt karhatalmi őrszolgálatánál szolgált, szerepe halála után is vitatott.)

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere szerint azonban Horn Gyula „államférfi volt, történelmi személyiség volt”, a politikus pedig kiemelte, hogy Hornról még Orbán Viktor miniszterelnök is mindig tisztelettel beszélt. Horváth arra kérte a Fidesz képviselőit, hogy ezt a tiszteletet ők is adják meg neki.

Karácsony Gergely azt mondta, volt olyan pillanat, „amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt”, azonban a főpolgármester szerint az utcanévvel nem csak egy politikai teljesítmény mellett tesznek hitet, hanem amellett is, hogy a „bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”. Karácsony szerint ez egy fontos üzenet. (via Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek