Gugyel Sándorné Klárika néni Törökszentmiklóson 90 éves lett. Ebből az alkalomból az önkormányzat nevében köszöntötte Markót Imre polgármester. Klárika néni még ma is rendkívül temperamentumos, és jó kedélyű, saját bevallása szerint is szókimondó hölgy. Törökszentmiklóson született, igazi nagycsaládba. Hét testvére volt, de egyikük korán meghalt. Édesapja a 2. világháborúban fogságba esett, ezért édesanyjuknak egyedül kellett róluk gondoskodnia. Valószínűleg innen hozta a példát, hiszen egész életét végig dolgozta. Dolgozott Szenttamáson a tehenészetnél, erdőgazdaságban, gyárban, úgy hogy közben folyamatosan tanyán élt a családjával. A család pedig 10 gyermeket jelentett. Klárika néni 5…
Tovább olvasomCímke: törökszentmiklós
Duplájára bővül a befogadóhely, ezzel megszűnhet a várólista is
Hamarosan befejezéséhez érkezik az új bölcsőde kivitelezése Törökszentmiklóson. A jelenlegi készültségi szint meghaladta a 60 százalékot. A kivitelezési szerződés szerint április végén kezdődhet a műszaki átadás-átvétel. A belső munkákon a napokban is közel ötven ember dolgozik, hogy ez meg is valósuljon. A Törökszentmiklós Városi Bölcsőde intézmény megkezdte a 2023/24-es gondozási évre történő igények felmérését. Mivel az elmúlt hetekben a kivitelezés megvalósításához szükséges ismételt ráemelési kérelem pozitív elbírálást kapott a kormánytól, így minden akadály elhárult, hogy szeptembertől az épület megnyithasson és a jelenlegi 54 férőhely még 52-vel bővüljön, közölte Markót Imre…
Tovább olvasomÁtszakította a szalagkorlátot
Az M4-es autóúton, Törökszentmiklós térségében a 115-ös kilométernél egy kamion átszakította a belső szalagkorlátot szerda kora délelőtti órákban, ezért mindkét irányban a belső sávot lezárták.Fotó: BalesetInfo Facebook/Kátolyi Zsolt
Tovább olvasomEmelkednek a gyermekétkeztetés térítési díjai is
Március 1-től emelkedik a menza térítési díja azokban az intézményekben, ahol a Törökszentmiklós Városi Bölcsőde és Főzőkonyha biztosítja a gyermekétkeztetést. A díjemeléssel a kiegyensúlyozott gazdálkodást szeretnék biztosítani – hangsúlyozta Dancza Istvánné intézményvezető, Tették ezt arra tekintettel, hogy a nyersanyagokon kívül a rezsiköltségek, bérköltségek is emelkedtek. Az emelés az általános iskolák és óvodák esetében 19, bölcsőde esetében 15 százalékos. A különbséget az eltérő összetételű nyersanyagok használata indokolja. A térítési díj emelésével a gyermekétkeztetés jelenlegi színvonalának szinten tartását tudja vállalni a főzőkonyha. Emelkedtek a szociális szolgáltatási díjak is. A szociális törvény szabályozza,…
Tovább olvasomSzázmilliókkal többet nyelnek el a beruházások
Kénytelen volt a kormány közpénzből számos beruházás költségvetését biztosítani a befejezés érdekében. Például a mezőtúri térségben a megemelkedett építőipari költségek miatt plusz forrásokat kellett biztosítani a sikeres megvalósítás érdekében. Ilyen az ipari park fejlesztése Mezőtúron, ami eredetileg 430 millió forint lett volna, de 698 millióra jött ki. A projekt keretében a mezőtúri Ipari park infrastrukturális fejlesztése valósul meg, mely két, építéssel összefüggő projektelemet tartalmaz. A közmű fejlesztése keretében útburkolat, víz-, szennyvíz- és gázvezeték-hálózatok, elektromos hálózat, valamint csapadékvíz-elvezetés fejlesztése valósul meg. A projektben továbbá szolgáltató és kiszolgáló műhelyt alakítanak ki. A…
Tovább olvasomOktóberben indulhat el a Galambos park fejlesztése
Játszótér napvitorla árnyékolással, színpad, fedett vizesblokk, ivókút, futókör, mászóerdő, vizes élőhely és körben parkoló kialakítása. Ez mind-mind szerepel a törökszentmiklósi Galambos park felújításának terveiben. Tavasszal lesz egy éve, hogy sikeres lett az erre benyújtott pályázat. Törökszentmiklós egyik meghatározó közösségi tere a Galambos park. Minden korosztály számára pihenést, szórakozást nyújt, rendezvénytérként is használják. Ezt nem csak a város vezetése gondolta így, hanem a lakosság is. Igény mutatkozott a terület fejlesztésére, újragondolására, hogy a mai kor elvárásainak is megfeleljen. A tervezés már 2019-ben elkezdődött, 2020 év elejére el is készült egy átfogó fejlesztési koncepció…
Tovább olvasomFejlesztik a strandfürdőt Törökszentmiklóson
Fejlesztik a Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping egy részét, a beruházásra 400 millió forintot nyert el a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán – közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője az MTI-vel. Marsi Péter tájékoztatása szerint a beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét. A tavasszal kezdődő tervezés az idén véget ér, a jövő év első harmadában kezdődhet meg a kivitelezés. A munkálatokat a tervek…
Tovább olvasomTörökszentmiklósi Az év iskolarendőre a megyében
Molnár Judit százados lett “Az év iskolarendőre” a megyében. Az Országos Rendőr-Főkapitányság 2008. szeptember 1-jével hirdette meg az iskola rendőre programot, amely elősegíti a gyermekek biztonságos, balesetmentes közlekedését, a védelmükre irányuló rendőrségi bűn- és balesetmegelőzési tevékenységet. A 2022/2023-as tanévben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 72 településen, összesen 115 iskolarendőr 116 iskolában végzi ezen irányú tevékenységét. A napokban az Országos Rendőr-Főkapitányságon megrendezett VIII. országos iskolarendőr szakmai nap keretében Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztály vezetője adta át „Az év iskola rendőre” elismeréseket azoknak, akik aktívan részt vettek a programban,…
Tovább olvasomSzolgálatba helyezték az új életmentő készüléket
Hivatalosan is szolgálatba helyezték a Törökszentmiklósi Mentőállomás legújabb életmentő készülékét a napokban. Igazi ünnep volt ez életmentőknek. A lélegeztetőgépet január 19–én Budapesten, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, azon belül Unger Edit adta át Farkas Attila állomásvezető mentőtisztnek és Szilágyi István Józsefnek, a Törökszentmiklós Mentőalapítvány alapító tagjának. A készülék ünnepélyes átadása és esetkocsira történő szolgálatba állítása a minap megtörtént. Az esetkocsiba történő elhelyezés előtt Markót Imre polgármester, mint a Törökszentmiklósi Mentőalapítvány kuratóriumi elnöke, köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak az egyik legmodernebb lélegeztetőgép megvásárlásához. Ehhez szükség volt a magánszemélyektől befolyt személyi jövedelemadó…
Tovább olvasomRöpke négy óra alatt 24 gyorshajtót “fogtak be”
Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén tartottak a rendőrök közlekedésrendészeti akciót a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében. A rendőrök január 24-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság, és a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A négy óra időtartamú akció során az egyenruhások 24 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 10 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 6 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, 2 vezetőt figyelmeztettek, valamint 6 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzembentartóval szemben. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja…
Tovább olvasom