A jól ismert Szolnok megyei cégek a Forbes 100-as listáján

Idén hetedik alkalommal állította össze a Forbes a legértékesebb magyar tulajdonban levő cégek listáját. Három Jász-Nagykun-Szolnok megyei érintettséget találunk: a sort természetesen a Jász Plasztik Kft. kezdi, majd a Szatmári csoport szintén a 100-as lista elején helyezkedik el, az utolsó harmadban pedig a karcagi Agrosprint található.

Tovább olvasom

Idén is a top100-ba került két szolnoki középiskola

Idén is megjelent a legjobb gimnáziumokat számba vevő HVG középiskolai rangsor. A legjobb 100 intézmény között ezúttal is helyet kapott a Verseghy Ferenc Gimnázium és a Varga Katalin Gimnázium. Az összesített rangsorban a Verseghy a 36. helyen szerepel, míg a Varga Katalin Gimnázium a tavalyi 63. helyről a 73-ra került. A dobogós helyeken ugyanaz a három budapesti gimnázium van, mint tavaly, ám a sorrend többszörösen megváltozott. A tavalyi harmadik, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium lett az éllovas, a tavaly holtversenyben első helyezettek közül az V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett…

Tovább olvasom