Még a reszelt sajtot sem hagyta ott a notórius karcagi tolvaj – öt évre ítélték

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével lezárult annak a 48 éves többszörösen büntetett előéletű nőnek a büntetőügye, aki a 2020. augusztusa és 2021. januárja között eltelt kevesebb, mint fél év alatt, rendszeres haszonszerzésre törekedve kilenc vagyon elleni bűncselekményt követett el, zömében Karcagon, de egyszer Berekfürdőre is „ellátogatott”. Kétrendbeli kifosztás és lopás bűntette, valamint hatrendbeli lopás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt, jogerősen 5 év 4 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélték.

Tovább olvasom

Letartóztatta a bíróság a szolnoki boltok rémét

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt indítványozta annak a 17 éves kisújszállási fiatalnak a letartóztatását, aki idén februárban 4 üzletből és egy klubból is lopott Szolnokon, miközben vele szemben már országos személykörözést bocsátottak ki. A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves fiú 2023 februárjában egymást követően 4 különböző szolnoki szupermarketből is lopott, nagyobb értékű alkoholokat, édességeket, parfümöket, és mosószert is, összesen 271 ezer forint értékben. Egy alkalommal egy szolnoki klub előteréből lopott el egy 70 ezer forintot érő kerékpárt. A fiatalt korábban már elítélték vagyon elleni bűncselekmény miatt,…

Tovább olvasom

Betegszállítás közben lopott jelentős összegeket a mentős, de besétált a csapdába

Most lebukott, mert akkor is elkövette tettét, amikor valójában egy megbízhatósági vizsgálatnak vetették alá. A beteg valójában a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa volt. Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy mentős – számolt be a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentősnél és társánál február elsején hajtottak végre megbízhatósági vizsgálatot. Az ilyen vizsgálatok során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával az NVSZ azt ellenőrzi, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének – írja a szervezet közleményében. A vizsgálat során az NVSZ munkatársától, akiről azt gondolták, hogy beteg, ezért kórházba…

Tovább olvasom