Egymás hátát lapogatja a képviselő és a polgármester

Földutak portalanítására nyert el támogatást két település Kállai Mária körzetében. Az ellenzéket folyamatosan ekéző fideszes országgyűlési képviselő ezt azonnal győzelmi jelentésbe is foglalta közösségi oldalán. Mint az eddig egy független európai állam ellen indított orosz katonai agressziót mindmáig el nem ítélő Kállai írta, tisztább levegő, gyorsabb, biztonságosabb közlekedés, a turisztikai célpontokat is könnyebben közelíthetjük meg a Vidékfejlesztési Programra sikeresen pályázó Tiszajenőn és Nagykörűben. A településeken mezőgazdasági földutak kapnak erős útalapot és pormentes burkolatot, így a gazdák gyorsabban kijuthatnak a földekre, a terményt rázkódásmentesen juttathatják a raktárakba, szebb lesz a termény…

Tovább olvasom

A kormányzati állásponttal azonosult orvos ügyben a tószegi polgármester és általában nem szolidáris velük

Dr. Gyuricza Miklós tószegi polgármester idézőjelbe tett hős orvosokról és a maga korábbi személyes tapasztalatairól írt posztot közösségi oldalán. Véleménye nem éppen hízelgő a mai orvos társadalomra nézve. Így kezdte az egészségügyi szakjogász végzettséggel is rendelkező vezető: “Aki ismer, az tudja, hogy nem szokásom “politikai áthallású témákba beleállni”. Az elmúlt két napban azonban a sajtó és a közösségi média is a “hős orvosoktól” hangos, akiket felszólított a Magyar Orvosi Kamara, hogy ne írják alá az új ügyeleti szerződésüket, sőt, helyezzék letétbe a feladatellátási szerződésük felmondását arra az esetre, ha mégis…

Tovább olvasom

A bokrok között találtak rá a mozdulatlan férfira a tiszajenői polgárőrök

Nem sokon múlt az idős férfi élete. A Szoljon.hu számolt be róla, hogy nemrég négy tiszajenői polgárőr – név szerint Berényi Lajos, Szabó Sándor, Hajdú József és Lólé Zsolt – a késő esti szolgálatteljesítés közben gyanús dolgot észlelt, amikor a kivilágítatlan külterületi részen furcsa dolgot láttak meg. “Azt vettük észre, hogy az úttól néhány méterre a gazos, bokros területen fekszik valaki” – mesélte a lapnak Lólé Zsolt, aki egyben a Tiszajenői Polgárőr Egyesület elnöke. “Kiszálltunk megnézni. Egy idős férfi feküdt ott, teljesen átázott, hiszen aznap esett az eső. Egészen kihűlt…

Tovább olvasom

Öntözőrendszert kap a jenői focipálya

Ne feledjük, a tao az elmúlt években elvesztette közpénz jellegét, így nem is írhatjuk, hogy közpénz lenne. Aki azonban tudja, honnan ered és honnan vesszük el a kérdéses összegeket, eléggé másképp vélekedik. De a futball mindenekfelett, amíg a Fidesz kormányoz… Öntözőrendszert építenek ki a tiszajenői focipályán. Úgy kellett már ez, mint kacsának a nádastűz ezekben az ínséges időkben. A hírt a tiszajenői egyesület tette közzé a Facebookon, idézzük: “Egyesületünk elkezdte az öntöző kiépitését reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzá. A beruházás teljes költsége a tao program keretében valósúl meg önerő…

Tovább olvasom

Tiszajenői pár esett neki a fürdőben dolgozó fiataloknak

Egy tiszajenői férfi udvarolni próbált a fürdőben dolgozó fiatal lánynak. Ebben az sem zavarta, hogy ott volt az élettársa is. A bonyodalmak ruhaszaggatásig fajultak. A kerekdombi fürdőben dolgozott tavaly nyáron egy fiatal lány diákmunkásként. A tini a második munkanapját a strand éttermében töltötte, pultosnak osztották be aznapra. Barátja – aki szintén a fürdőben dolgozott – úgy határozott, hogy szabadnapja ellenére a strandon, kedvese mellett tölti a napot és segíti őt a munkában. Délután egy férfi vendég állt a pulthoz, kávét rendelt és közben a lány magánéletéről kérdezősködött, úgy tűnt udvarolni…

Tovább olvasom

Őrizetbe vették a Tiszajenőnél történt halálos baleset okozóját – VIDEÓ

Mint ahogy arról korábban hírportálunk is beszámolt, november 17-én, Tiszajenő külterületén az esti órákban, egy ismeretlen személy gépkocsival elütött egy láthatósági mellényt viselő, az úttesten a kerékpárját maga mellett toló gyalogost. A járművezető a baleset helyszínről segítségnyújtás, valamint a mentők és rendőrség értesítése nélkül elhajtott, és ismeretlen helyre távozott. A 72 éves gyalogos a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínen a rendőrök megtalálták az okozó gépkocsi egyik rendszámtábláját, illetve Tiszajenő külterületén a rendszámhoz tartozó megrongálódott személygépkocsit, melyről megállapították, hogy a baleset bekövetkezésekor nem a…

Tovább olvasom

Egyre több településen alakítanak ki nappali melegedőt – Tiszajenőn is

Virág József, Tiszajenő polgármestere arról számolt be, hogy a település művelődési házának egyik helyiségét melegedővé alakítanák, gondolva azokra, akiknek problémát okoz az otthonuk felfűtése. A helyiséget előtte még kifestik, és elpakolják az ott tárolt holmikat. A rászorulóknak nagy segítség lehet, ha nem otthon, a hideg falak között kell átvészelni a téli napokat. Ráadásul a művelődési házban majd tévét nézhetnek, vagy csocsózhatnak is.  A megugró energiaárak áldozataira egy másik kisebb településen is gondoltak: a Tolna megyei Gerjenben novembertől egy üresen álló épületében melegedhetnek azok, akik a rezsiemelés miatt képtelenek felfűteni otthonaikat.…

Tovább olvasom

Felújították a Szolnoktól délre eső nyári gátat

Elkészült a Tisza árterének felújított nyári gátja Vezseny és Tiszajenő között. A beruházásnak köszönhetően jelentősen nőtt a térségben élők élet- és vagyonbiztonsága. A védműveket Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Berkó Attila főispán, a kormányhivatal vezetője tekintette meg a települések határában. Az érintett szakaszon mintegy 15 km hosszban kiirtották a túlburjánzott növényzetet, megemelték a töltést, rézsűs oldalait lesimították. Az önkormányzatok közreműködésével létrejött a gazdákkal a nyári gát fenntartási munkáit ellátó együttműködés. Az elkészült gát karbantartását és üzemeltetését a két település által létrehozott…

Tovább olvasom

Hét év után állandó háziorvosa van Tiszajenőnek

Tiszajenőn hivatalos honlapján közel fél éve olvasható az a felhívás, melyben háziorvost keresnek a településre. A településen már hét éve betöltetlen a praxis, a betegek ellátását csak helyettesítéssel tudták megoldani. A helyettesítő háziorvos felmondási ideje viszont szeptemberben lejárt, így sürgős -és lehetőleg nem átmeneti- megoldást kellett találni. Az új háziorvos dr. Kovács Katalin Tiszakécskéről érkezett és október 1-jével vette át a praxist – tudta meg a szoljon.hu.

Tovább olvasom

Bronzkori kincsekre bukkantak Tiszajenőnél

Fémkeresővel bukkantak Tiszajenő térségében az elmúlt két év legjelentősebb leletére – adta hírül a magyarmuzeumok.hu A közel száz bronztárgyat tartalmazó két agyagedény kiemelésében a Damjanich János Múzeum régészei, Nagy Fanni és Kovács Péter vettek részt. Tiszajenő határában egy dombvonulat két lejtőjén találta meg korszerű, nagyon érzékeny, több mint ötszázezer forintot érő detektorával a különleges kincseket Balogh Csaba, az intézmény önkéntese. Többször alaposan átvizsgálta a területet, mire rábukkant az első, majd egy hét múlva a második kincsre. Az első edény húsz centiméteres mélységben hevert, melyet gyorsan visszatemetett és egy héten át rejtegetett, hogy ne…

Tovább olvasom