A bokrok között találtak rá a mozdulatlan férfira a tiszajenői polgárőrök

Megosztás

Nem sokon múlt az idős férfi élete.

A Szoljon.hu számolt be róla, hogy nemrég négy tiszajenői polgárőr – név szerint Berényi Lajos, Szabó Sándor, Hajdú József és Lólé Zsolt – a késő esti szolgálatteljesítés közben gyanús dolgot észlelt, amikor a kivilágítatlan külterületi részen furcsa dolgot láttak meg.

“Azt vettük észre, hogy az úttól néhány méterre a gazos, bokros területen fekszik valaki” – mesélte a lapnak Lólé Zsolt, aki egyben a Tiszajenői Polgárőr Egyesület elnöke.

“Kiszálltunk megnézni. Egy idős férfi feküdt ott, teljesen átázott, hiszen aznap esett az eső. Egészen kihűlt már, többnyire csak nyöszörgött. Felültettük, pléddel betakargattuk. Nagyon fázott, reszketett, egészen elgémberedett. A kihűlés miatt már zavartan is viselkedett, de azt sikerült megtudni, hogy a boltba indult a délutáni órákban, de menet közben elesett és utána nem tudott felkelni. Tehát már legalább három órája feküdhetett ott. A bácsi 87 éves, azon a kivilágítatlan, rossz állapotú, saras-gödrös úton fiatalabb, egészséges embernek sem könnyű közlekedni…”.

A polgárőrök mentőt hívtak az idős férfihoz, akik pedig megerősítették, hogy szinte az utolsó pillanatban találtak rá, nem sokon múlt az élete. Beszállították a kórházba, a polgárőrök pedig értesítették a férfi hozzátartozóját a történtekről.

Később kiderült: a férfit bent tartották ugyan a kórházban, de azóta már jobban van.

Forrás és további részletek: Szoljon.hu

Kapcsolódó cikkek