Újévkor a Fidesz támogatására buzdított a Hit Gyülekezete vezetője

„A 2022-es választás tétje, hogy a globalisták hazai képviselői kezébe kerül az államhatalom, vagy megmarad azoknál, akik az itt élő polgárok javára és érdekében használják azt” – jelentette ki a Hit Gyülekezetének vezetője újévi beszédében, amelyet az egyház lapja, a Hetek.hu közölt. A 444.hu emlékeztetett: a kormány 2020-ban kötött megállapodást a Hit Gyülekezetével, melynek értelmében a Németh Sándor vezette gyülekezet állami és önkormányzati intézményekkel azonos támogatásra lett jogosult, korábban pedig bejegyzett, történelmi egyházként ismerték el. Németh jelenleg az ATV tulajdonosa. Ma azt látjuk, hogy olyan törvénykezési folyamat indult el, főleg a nyugati világban, amely…

Tovább olvasom