Felújítják a Nyáry Lőrinc híd elemeit

Kissé csúszva, de végül a legfrissebb információk szerint június 19-én, azaz hétfőn elkezdődik Szolnokon a Nyáry Lőrinc hídon lévő kandeláberek és korlátok cseréje, illetve a hídfők lépcsőinek felújítása. A munkák miatt a következő 3 hónapban a forgalomkorlátozások miatt megnövekedett gépjármű forgalomra kell számítani az egész környéken. A beruházó kéri, hogy az érintett területen fokozott odafigyeléssel és óvatossággal közlekedjenek! A híd szomszédságában szintén nagy munka folyik, hiszen a szolnoki művárhoz kapcsolódóan új sétányt alakítanak ki a Zagyva töltésén. Mint megírtuk, a beruházást az év végéig át kell adni, így szól a…

Tovább olvasom

Még este is építik a művár alatti sétány támfalát

Még este is dolgoznak Szolnok egyik, téglába rakott és betonba öntött, turisztikai látványosságnak szánt komplex beruházásán. A munkáknak haladniuk is kell, hiszen az árvíz jelentősen hátráltatta az építkezést. Azt az építkezést, ami Szolnokot erősen megosztja. Nagyon sokan, de lehet, ők vannak többen, egyenesen döbbenettel nézik az egészet. Nem elég, hogy felépült több száz millióért egy művár, amit sokan csak téglahalomnak tartanak, de elé, a Zagyva-töltést megbontva, hatalmas vasbetonfalat húznak fel, minden bizonnyal újabb százmilliókért. Ezen dolgoznak most még este is. Ez a betonszörny végképp többeknél kiverte a biztosítékot. Nem értik,…

Tovább olvasom