Megadealt ajánlott a kormánynak az LMP

Magyarország energiafüggetlensége érdekében fenntartható energetikai “megadealt” javasolt az LMP szóvivője a kormánynak kedden. Gál József budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, ahhoz, hogy Magyarország energiafüggetlenségét el lehessen érni, nem nyugatról, vagy keletről kell importálni, hanem helyben kell megtermelni a villamos energiát. Azt javasolta, hogy azonnal oldják fel az összes tiltást a szélerőművek építésével kapcsolatban, el kell törölni a napelemeket sújtó adót és azonnal el kell kezdeni a villamosenergia-hálózat fejlesztését. Sürgette egy azonnali, országos energetikai felújítási program indítását évi nagyjából 600 milliárd forintból. Kezdeményezte egy egységes, országos, minden tömegközlekedési eszközre érvényes, havonta ötezer forintba…

Tovább olvasom

LMP: Zsákutcába vezet az akkumulátor-nagyhatalommá válás

Azt követeljük a kormánytól, hogy hagyjon fel az ország akkumulátor-nagyhatalommá tételének őrült tervével, mivel ez zsákutcába vezeti a magyar gazdaságot, elszennyezi a környezetet, valamint hatalmas víz- és energiafelhasználással jár, írja közösségi oldalán Tóth Áron az LMP szolnoki elnöke. Korábbi bejelentés szerint Magyarország történetének legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben. Schmuck Erzsébet társelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár a Pakson termelt áram 44 százalékát fogja elhasználni, vízigénye…

Tovább olvasom

LMP: Magyarország adóparadicsom

Az LMP szerint Magyarország továbbra is adóparadicsom marad azzal, hogy mentesült a globális minimumadó bevezetése alól. A párt ezért a társasági adó képkulcsossá tételét kezdeményezi. Adóparadicsomban nem jó élni, mert csak egy vékony uralkodóréteg gazdagodik, a nép szegény marad – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője. A politikus örömhírnek nevezte, hogy megszületett a megállapodás az uniós helyreállítási alapból az országnak jutó forrásokról, szerinte mégis vesztesei vagyunk az egyezségnek. A mesterségesen gerjesztett lefelé tartó adóverseny egyetlen nyertese ugyanis a multinacionális nagytőke – jelentette ki. A párt ezért kétkulcsossá…

Tovább olvasom

Az LMP inflációkövető béremelést követel a közszférában

Orbán Viktor bejelentette, hogy 15 százalékkal emelkedni fognak jövőre a nyugdíjak, azonban az LMP szerint egy sor másik, nagyon fontos bejelentés elmaradt. Ilyen például a közalkalmazottak, a pedagógusok, a szociális dolgozók, a kórházi dolgozók béremelése. A nyugdíjak emelése nem fedezi az infláció hatásait, összességében romlani fog az idősek helyzete, ha a nyugdíjak reálértékét nézzük, mondta Kanász-Nagy Máté a mai sajtótájékoztatóján. Az LMP szerint, ha a kormány az Európai Unióra vár, akkor a közalkalmazottak béremelése január elsejétől biztosan nem fog tudni megvalósulni, emiatt a párt inflációkövető béremelést követel a közszférában azért,…

Tovább olvasom

Kövér László ismét büntetett

Kövér László nem először bünteti a parlamentben szerinte nem megfelelően viselkedő képviselőket és pártokat. Most éppen az LMP frakció minden beléptetési jogát megvonta a házelnök, mivel a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani.  A Fidesz az elmúlt hónapokban sokadszorra bizonyította, hogy nem megoldani akarja az ország legsúlyosabb problémáit, hanem egyszerűen eltagadni. Mindent megtesznek azért, hogy elhallgassák a pedagógusok kiábrándító helyzetét, és az ebből következő tiltakozásokat, hangsúlyozza az LMP. Hozhat bármilyen büntetést…

Tovább olvasom

Az LMP szerint az üzemanyaghiányra azonnali zöld válasz kell

Schmuck Erzsébet szerint a rendszerváltás előtti időket idézi a jelenlegi áruhiány, hála a Fidesz gazdaság- és energiapolitikájának. Keddre olyan kaotikus helyzet alakult ki, hogy az ország jelentős részében egyáltalán nem lehetett semmilyen üzemanyagot kapni. Ennek egyértelműen a Fidesz ársapkás energiapolitikája az oka. Az LMP szerint ha a kormány időben cselekedett volna a Brüsszelre mutogatás helyett, akkor nem alakult volna ki ez a helyzet. A politikus szerint az üzemanyag ársapka bevezetése vezetett oda, hogy idén óriási mértékben növekedett a benzin és a gázolaj fogyasztás, állítása szerint hazánkban nőtt egyedül az üzemanyag-felhasználás Európában. A kormány…

Tovább olvasom

Keresztes László Lóránt egyeztetésre hívja Lantos Csaba energiaügyi minisztert

Hétfőn tesz esküt az országgyűlés előtt  az energiapolitikáért, nukleáris biztonságért, víziközművekért felelős miniszter-jelölt, Lantos Csaba, mellyel párhuzamosan ért véget Matolcsy György jegybankelnök beszámolója is a gazdasági bizottságban. Erről a két témáról tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője. Keresztes elmondta, hogy a válságok korába léptünk, és az is teljesen világos, hogy Magyarország azért van különösen kitett helyzetben a jelen válságok miatt, mert a kormány elhibázott politikát folytatott az elmúlt tizenkét évben. Matolcsy György egy nagyon kemény kormány kritikát fogalmazott meg, elmondása szerint azért vagyunk ennyire nehéz helyzetben,…

Tovább olvasom

Az LMP szerint azonnal pénzügyi segítségre van szükség

Azonnali pénzügyi segítséget sürget a víziközmű-ágazat számára az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke. Keresztes László Lóránt hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: bizottsági elnökként konzultációt kezdeményez az Országgyűlésben hétfőn esküt tevő és a jövőben a vízügyi ágazatot is felügyelő energiaügyi miniszternél az ágazat minden szereplőjének részvételével. A politikus szerint a megfelelő ivóvíz biztosítása érdekében jövőre karbantartási, pótlási feladatokra 200 milliárd forinttal kell segítenie a kormánynak. Emellett el kell törölni a közműadót. Magyarországon vízválság van, a víziközmű-rendszer az összeomlás szélére került, így középtávon már nem biztosított a stabil ivóvízellátás – értékelt Keresztes László…

Tovább olvasom

Itt vannak a bizonyítékok, hogy a víziközmű-rendszer az összeomlás szélén van

2010 óta az ivóvíz 20 százaléka elszivárog a rossz csőhálózat miatt, duplájára nőtt az ivóvízellátási rendszert érintő csőtörések száma, miközben a vízvezetékrendszerek 80 százaléka kockázatos vagy kiemelten kockázatos állapotú. Magyarország komoly ivóvízellátási válságba juthat, ha nem tesz a kormányzat mielőbbi érdemi lépéseket az ágazatot érintő problémák megoldásáért. Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke pénteki pécsi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy érdemi lépésekre van szükség a magyar víziközmű-rendszer megmentése érdekében, ezért átfogó egyeztetés szükséges az ágazat összes szereplőjével. Az LMP ezért a teljes víziközmű ágazatot érintő megbeszélést hív össze,…

Tovább olvasom

LMP: Minden szociális intézmény kapjon rezsitámogatást!

Az egyre emelkedő rezsiárak miatt egyre nagyobb veszélybe kerülnek a szociális intézmények. Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője ismét felszólította a kormányt, hogy figyeljenek oda ezekre az intézményekre, és arra, hogy azok lassan képtelenek lesznek kifizetni az őket sújtó költségeket. A politikus több szociális intézményt is megemlített, melyek januártól nem fogják tudni ellátni feladataikat, hiszen kiadásaik sok esetben tízszeresére nőttek, amit egy nonprofit szervezet nem tud kigazdálkodni, holott sok esetben bentlakásos intézményekről van szó.  Hohn hozzátette, nem csak az állami, hanem az egyházi intézmények is nehéz helyzetbe kerültek,…

Tovább olvasom