Kövér László ismét büntetett

Megosztás

Kövér László nem először bünteti a parlamentben szerinte nem megfelelően viselkedő képviselőket és pártokat. Most éppen az LMP frakció minden beléptetési jogát megvonta a házelnök, mivel a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani. 

A Fidesz az elmúlt hónapokban sokadszorra bizonyította, hogy nem megoldani akarja az ország legsúlyosabb problémáit, hanem egyszerűen eltagadni. Mindent megtesznek azért, hogy elhallgassák a pedagógusok kiábrándító helyzetét, és az ebből következő tiltakozásokat, hangsúlyozza az LMP.

Hozhat bármilyen büntetést Kövér László, nem fogunk változtatni azon az álláspontunkon, hogy ha valaminek van helye a magyar parlament falai között, az az, hogy minden eszközzel felhívjuk a figyelmet és mindenkinek lehetővé tegyük, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma a pedagógusok súlyos jogfosztottságban, kivéreztetett egzisztenciális helyzetben kénytelenek tanítani egy korszerűtlen  alaptanterv alapján. 

-fogalmaz sajtóközleményében a párt.

Kapcsolódó cikkek