A füst volt az úr. Kigyulladt egy személygépkocsi motortere Szolnokon, a Bocskai és a Mikes utca kereszteződésében. A szolnoki hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat – írja a Katasztrófavédelem. Kigyulladt egy első emeleti villanyóraszekrény, ami miatt füsttel telítődött a Nagy Imre körút 2. száz alatti társasház hétfő délután. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, oltaniuk már nem kellett, viszont a füst miatt ki kellett üríteniük a társasház egy részét – írja a Szoljon. – Legalább ötven fő hagyta el az épületet, voltak olyan lakók, akik az erkélyükre menekültek a füst…
Tovább olvasomCímke: kigyulladt
Száraz fű gyulladt meg Mesterszállásnál
Félezer négyzetméteren kapott lángra száraz fű szerda délután Mesterszállás határában. A tüzet – amely napraforgótáblát veszélyeztetett – a kunszentmártoni hivatásos és a mesterszállási önkéntes tűzoltók közös erővel, két vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be, illetve megakadályozták annak továbbterjedését.
Tovább olvasomTűz keletkezett egy vegyianyag-kereskedő cég közelében
Az eset Dél-Budán történt még csütörtökön este. A látvány rondábban nézett ki, mint amekkora a valós probléma volt. Tűz ütött ki a Budapest XXII. kerületében, a nagytétényi városrészen lévő Donauchem Vegyianyag Kereskedelmi Kft. közelében – értesült a Telex csütörtökön kora este. A tűz hatalmas füstcsóvával ég(ett), amit nemcsak Dél-Budáról, hanem a főváros területének nagy részéről látni lehetett. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint „egy raktár mögötti területen” lobbantak fel a lángok a Bányalég utcában. „A helyszínre nagy erőkkel vonulnak ki a főváros hivatásos tűzoltói. A helyszínen lévő egységek két vízsugárral a raktárépületet…
Tovább olvasomKigyulladt a hortobágyi puszta, órákig küzdöttek a lángokkal
Tíz hektáron égett a növényzet, a tűzoltók megfeszített munkával körülhatárolták és eloltották a lángokat. Délután kigyulladt az aljnövényzet a Hortobágyon, a 33-as főút közelében, a Kun György-tónál, a tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a lángok megfékezésén – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Papp-Kunkli Nóra elmondta, hogy már 10 hektáros területen lángol a puszta, az erős szélben ugyanis gyorsan terjed a tűz. A helyszínen 25 debreceni, hajdúszoboszlói és tiszafüredi hivatásos, illetve balmazújvárosi önkormányzati tűzoltó hat vízsugárral próbálja megfékezni a tüzet. A fecskendők mellett két vízszállító autó biztosítja az oltóanyagot a helyszínen.…
Tovább olvasomBalesetet szenvedett, majd kigyulladt egy jármű a sztrádán, többen is a sofőr mentésére siettek – videó
Vélhetően elaludt az autószállító tréler vezetője, akit csak komoly erőfeszítések árán tudtak a mentésére igyekvők kisegíteni a járműből, egy táblát is arrébb kellett hajtani. Felborult, majd kigyulladt egy autószállító Szeged felé az M5-ösön, Kecskemétnél – számolt be róla a katasztrófavédelem. Az esetről felkerült egy videó a Facebookra. Ezen a kisteherautó az oldalára borulva fekszik, felette egy nagyméretű közlekedési táblával. Ezt a táblát próbálják elhajlítani annyira a segítők, hogy a balesetes autó ajtaja résnyire kinyílhasson, és a bajba jutott utas kimászhasson – írja a Győr+ oldal. Mint írják a mentésben az RC Pannonhalma civil szervezet csapata segített, akik Székelyudvarhelyre…
Tovább olvasomSikerült kimenteni négy gázpalackot a kigyulladt kenderesi családi házból
Sokkal komolyabb gond is történhetett volna, ha robbanás következik be. Egy családi ház több helyisége kigyulladt Kenderesen, a Szent István úton szombat délután – jelezte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, erről a Szoljon.hu számolt be. A tűzhöz a karcagi hivatásos, valamint a kisújszállási és a kunhegyesi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a lángok oltását. Az épületből kihoztak négy gázpalackot, amelyet visszahűtenek. A mezőtúri hivatásos egységek is a helyszínre érkeztek. A tűz a garázsban keletkezett, ahol egy személyautó kiégett. A tűzesethez a karcagi és a mezőtúri hivatásos, valamint a kisújszállási és a kunhegyesi…
Tovább olvasomKét lakóház kigyulladt és órákon át égett
Több, mint harminc embert kellett kimenekíteni, de személyi sérülés nem történt. Csütörtök délután kigyulladt egy lakóház Budakeszin: a Katasztrófavédelem akkori közlése szerint a Rózsa utcában egy kétszintes lakóház égett ki, a tűz azonban egy másik ház tetőterére is átterjedt. A lángokról a város polgármestere, Győri Ottilia tett ki fotókat a Facebookra. A Katasztrófavédelem végül csak három órával később, csütörtök este közölte, hogy a tűzoltóknak sikerült körülhatárolnia, majd eloltania a lángokat. Este a polgármester rövid Facebook-videót tett közzé, amelyben elmondta: 34 embert kellett elhelyezni a tűz miatt, de személyi sérülés nem történt. (Hvg.hu)
Tovább olvasomPorrá égett az M4-esen egy autó, semmit nem tehetett a tulajdonos, mint kényszerűen végignézte – videó
Felcsaptak a lángok a motortérből, az autó utasai szerencsére időben ki tudtak szállni a járműből, így sérülés nem történt. A kocsi azonban nem úszta meg, fémszerkezetig leégett. Mire a tűzoltók kiértek, az autó már menthetetlen volt. A kocsit olyan pillanatok alatt borították el a lángok, hogy esély sem volt a megmentésére. Az eset Cegléd környékén történt az M4-es autópályán, amiről a Bpiautosok.hu adott hírt. “Sajnos volt, akinek nem telt kellemesen a húsvéthétfői locsolkodás 🙁 Olvasónk küldött egy szomorú videót amin az látszik, hogy valakinek porrá ég az autója az M4-esen,…
Tovább olvasomKigyulladt egy autó Szolnoknál és a növényzet is lángra kapott
Hatalmas lángokkal égett egy személygépkocsi Szolnok külterületén. A tűz átterjedt a közeli aljnövényzetre is, volt dolguk a tűzoltóknak. Egy személygépkocsi kapott lángra csütörtök délután a 32-es számú főúton, Szolnok külterületén. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói három vízsugárral fojtották el a lángokat. A tűz a közeli aljnövényzetre is átterjedt mintegy száz négyzetméteren, ezt a tűzoltók szintén eloltották. (Videk.ma)
Tovább olvasomKigyulladt egy épület Szolnokon
A tűz egy ipari üzem területén pattant ki, máshova is átterjedtek. Tűz volt egy ipari üzem egyik, négyszáz négyzetméteres épületében péntek hajnalban Szolnokon, az Újszászi úton. Az eset idején egy ember volt az épületben, ő a tűzoltók kiérkezése előtt ki tudott menekülni. A lángok átterjedtek a környező berendezési tárgyakra, illetve az épület szendvicspanel szerkezetére. A szolnoki hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, a közművek elzárását követően több vízsugárral, köztük létrasugárral fékezték meg a lángokat. A tűzoltók az utómunkálatok során az épületben lévő fűrészpor-tartály tartalmának izzását szüntették meg, illetve a szendvicspanel-szerkezet megbontását…
Tovább olvasom