Még sehogy sem áll a felesleges Sámándob

Miközben a nyakas jászberényiek nem kértek a Fidesz-uralomból, a konok kunoknál több évtizede rendíthetetlenül imádják a kormánypártot. Így aztán nem véletlen, ha Fidesznek kiváló terepe van mindenféle felesleges dolgokat megvalósítani például Karcagon, ahol többek között a valahányad osztályú focicsapatnak stadion épül, hogy az aranylábúak még véletlenül se bukjanak fel a vakondtúrásokban. Ilyen felesleges, de adómilliárdokat kiválóan felemésztő beruházás a Sámándob újraépítése. Karcagon nem számít a rezsiválság, konok kunként vágtak bele az építkezésbe, de hogy aztán majd miből üzemel a megvalósítás után, az majd még a jövő zenéje lesz. Nem véletlen,…

Tovább olvasom

Begyújtottak, majd azon mód kigyulladt a szoba

Minden bizonnyal nem így gondoltak meleget csinálni egy karcagi házban. Begyújtottak a kályhába, majd tűz keletkezett a szobában egy családi ház egyik helyiségében csütörtök délelőtt Karcagon, a Damjanich utcában. A körülbelül tíz négyzetméteres szobában berendezési tárgyak égtek. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral fékezték meg a lángokat. A házban élő négy ember otthonában maradhatott. Megírtuk, hogy naponta eddig közel 20 lakástűz keletkezett ebben az évben országszerte. Fotó: Karcag HTP

Tovább olvasom

A karcagiak személyes tárgyain keresztül ismerhettük meg a múltat

A karcagi Déryné Kulturális Központban izgalmas kiállítás nyílt decemberben, Gyűjtsük együtt múltunk értékeit címmel. Az itt élők emlékeiből, használati tárgyaiból és fényképeiből összeállított egyedi tárlat sok érdeklődőt vonzott. Az elgondolás az volt, hogy valamifajta szomszédolás legyen, amikor a város egy-egy része, kerülete megmutatja azt, hogy neki milyen emlékei vannak a múltból, milyen ételeket főznek azon a városrészen, és meg lehet kóstolni azokat a süteményeket, lehet recepteket cserélni – idézte az előzményeket Szepesi Tibor polgármester a Info Karcagnak adott interjúban. A tárlaton 17 tulajdonos 156 db tárgyát láthattuk. Az összegyűjtött régi…

Tovább olvasom

Nagyon sok a gyorshajtó

A karcagi rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében közlekedési akciót tartottak az illetékességi területükön. A közlekedési rendőrök január 11-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Négy óra leforgása alatt az egyenruhások 16 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül tíz sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, öt esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, egy járművezetőt figyelmeztettek, valamint kilenc esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzembentartóval szemben. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan…

Tovább olvasom

Letartóztatásban az idős nőt kifosztó karcagi férfi, aki korábban már többször is lopott

A Karcagi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és lopás bűntette miatt is indítványozta annak a 27 éves karcagi férfinek a letartóztatását, aki Karcagon, tavaly decemberben 5 különböző helyszínről is lopott, majd idén januárban az utcán egy idős nőt kifosztott. A rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves férfi 2022. december 7. és december 28. napja között 5 alkalommal is lopott Karcagon lakóházak udvaráról, lakóházból, társasház előtt parkoló gépjárműből különböző használati tárgyakat, egy alkalommal egy karcagi ingatlan elől egy gyermek kerékpárt, összesen mintegy 257 ezer forint értékben. Mint azt megírtuk, a karcagi…

Tovább olvasom

Megnyitotta kapuit az új óvoda Karcagon

A hétfő reggelt ugyanolyan izgalommal várták az pedagógusok, mint az a 32 kisgyermek, aki birtokba vette az új karcagi óvodát. A jövőben az intézmény négy csoportot indít, mindösszesen 80 fővel. Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő intézmény alapkövét 2021 októberében helyezték el. “Nagy öröm számunkra, hogy most elindulhatott a Györffy István Katolikus Általános Iskola tagóvodája. Ez egy várva várt pillanat volt, de az ünnepélyes megáldás, ünnepélyes keretek között az érsek úrral fog majd megtörténni. Ezt az időpontot még egyeztetjük, és akkor lesz lehetőség arra, hogy a lakosság is megtekintse az új…

Tovább olvasom

A susnyásban kötött ki a balesetező kamion

Kamionnal ütközött egy kisteherautó a 4-es főút 168-as kilométerénél, Karcag és Püspökladány között kedden délután. A műszaki mentést a karcagi hivatásos tűzoltók végezték, közölte a katasztrófavédelem. A kamion az út menti nádasban kötött ki. Nem ez volt az egyetlen karcagi érintettségű közlekedési baleset kedden. Este ugyanis Karcagon a Szent István – Szent László utca sarkánál két autó ütközött, az egyik felborult. Az esetről a Karcag Televízió számolt be. Személyi sérülésről egyik esetben sem érkezett jelentés. A cikkben látható fotókat a Karcag Televízió készítette.

Tovább olvasom

Járókeretes idős nőt fosztott ki

A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy 27 éves helyi lakost, mert a férfi megkérdezte a pontos időt. Ám a választ már nem várta meg. Megragadta a sértett táskáját és elszaladt azzal. Egy kerekes járókerettel közlekedő idős asszonyt január 7-én 9 óra körül Karcag belterületén egy helyi lakos azért állított meg, hogy megkérdezze tőle a pontos időt. Míg a nő a zsebébe nyúlt a telefonjáért, hogy megnézze azon az órát, addig az idegen férfi a járássegítő kosarából kikapta a táskát a benne lévő pénztárcával és elszaladt a zsákmánnyal. Pár utcával arrébb…

Tovább olvasom

Fejlesztik a csapadékvíz-elvezető rendszert Karcagon

Fejlesztik a csapadékvíz-elvezető rendszert Karcagon, a beruházásra mintegy 800 millió forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán a helyi önkormányzat – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere. Szepesi Tibor tájékoztatása szerint a támogatásból a település belterületi csapadékvíz-elvezető hálózatához kapcsolódó öblözet vízi létesítményeit fejlesztik, hogy megóvják a csapadék- és belvíztől a lakóingatlanokat és a köztulajdont. Az új záportározó rendszerébe való bekapcsolással a terület hasznosítható vízkészletének időbeni megoszlása is javul. A tervezési szak már lezárult, a közbeszerzési eljárás után a beruházást várhatóan még idén befejezik – tájékoztatott. A projekt…

Tovább olvasom

FRISSÍTVE! Baleset miatt teljes útlezárás van a 4-es főúton Karcagnál

Két kamion, egy kistehergépkocsi és egy személyautó ütközött szerda délelőtt a 4-es főút 170-es kilométerénél, Karcagnál; a balesetben ketten megsérültek – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.A rendőrök a forgalmat Füzesgyarmat felé terelik.  A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a helyszínen a karcagi, a püspökladányi és a szolnoki hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. FRISSÍTÉS:

Tovább olvasom