A hátulról öklelő örülhet, hogy ennyivel megúszta

Megosztás

Egy győri lakos közlekedett tehergépkocsival a 4-es számú főúton Karcag irányából Kenderes felé március 21-én 15 óra 40 perc körül. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi okból megálló járműszerelvény mögött, ami miatt annak hátuljának ütközött.

A fékező tehergépkocsiba a mögötte közlekedő, kellő követési távolságot szintén nem  tartó személygépjármű csapódott.  

A baleset következtében a személyautó sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Hármas találkozás
A középső kocsit elől és hátul is sérülés érte

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy összeütközött egy fagyasztott húsárut szállító kamion, egy matracokkal és bútorokkal megpakolt kisteherautó és egy személygépkocsi kedden délután a 4-es számú főúton, Karcagnál. Az esethez a város hivatásos tűzoltói vonultak, akik a kisteherautót és a személygépkocsit áramtalanították, majd pneumatikus emelőpárna és kéziszerszámok segítségével szétválasztották a roncsokat. A járművekben összesen hat ember utazott.

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek