Oláh Gergő vétett a szabályok ellen, most még megúszta pénzbüntetéssel és vezetéstől való eltiltással, de ha újra megtörténne hasonló, egy évet is kaphat. Jogosítvány nélkül ült autóba az X-faktor harmadik szériájának győztese, Oláh Gergő, és miután Nógrád megyei rendőrök elfogták, három napra fogdába zárták – írja a Blikk.hu. Ezenfelül az énekesre a bíróság 300 ezer forintos pénzbírságot szabott ki, illetve három hónapra eltiltották a vezetéstől. Ha ez idő alatt az énekes volán mögé ül, akár egy évre is börtönbe kerülhet. A lap információi szerint az énekesnek nem ez volt az első közúti…
Tovább olvasomCímke: jogosítvány
Jogosítvány nélkül, részegen autózott – szinte minden alkalommal elkapták
Egy alapi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. április 15-én 17 óra 38 perckor Szolnok belterületén mikor ellenőrizték a rendőrök. A férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A férfit további mintavételre előállították. Megállapították továbbá, hogy az 52 éves sofőr úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy korábban jogerősen eltiltották a vezetéstől. A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt folytatott eljárást. Az akta az eljárás során azonban tovább bővült, mert a férfit ezt követően többször rajtakapták jogsértésen. Bő egy hónappal később Mezőtúron szintén…
Tovább olvasomJogosítvány nélkül vezetett Újszászon
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés miatt egy tápiógyörgyei lakos ellen. A rendőrök november 28-án este igazoltatták Újszász belterületén a személygépkocsival közlekedő 21 éves férfit. Az egyenruhások megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A jogsértőt meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették, írja a police.hu.
Tovább olvasomFontos változás jön: januártól nem kell magunknál tartani a jogosítványt és a forgalmit
Január elsejétől nem bírságolják a rendőrök azokat, akiknél nincs jogosítvány, vagy a forgalmi, írja a telex. Eddig mérlegelési joguk volt a rendőröknek, hogy figyelmeztetik-e, vagy bírságolják-e azokat, akik nem tudják felmutatni az okmányokat. A módosítás, ami követi az informatikai fejlődést, lehetővé teszi, hogy a magyar jogosítvánnyal és magyar forgalmival rendelkező vezetőknek nem kell maguknál tartani a dokumentumokat. A rendőröknél lévő számítógépekből ugyanis néhány kattintás után kiderül, hogy körözik-e a sofőrt, vagy autót, vannak-e érvényes papírjaik, van-e az autón kötelező biztosítás. Forrás: 444.hu, Telex.hu
Tovább olvasomJogosítvány nélkül vezetett Jászapátiban
A rendőrök elcsípték a 22 éves fiatalt. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés miatt egy jászapáti lakos ellen. A rendőrök 2022. október 31-én délután igazoltatták Jászapáti belterületén a személygépkocsival közlekedő 22 éves férfit. A járőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően őrizetbe vették. (Police.hu)
Tovább olvasomJogosítvány nélkül vezetett, őrizetbe vették
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást folytat engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt egy 41 éves jászladányi lakos ellen, tájékoztatott a rendőrség. A férfit csütörtök délután ellenőrizték a rendőrök, amikor személygépkocsival közlekedett Jászladányon, a Kossuth Lajos utcában. Az egyenruhások megállapították, hogy a jogsértő úgy ült volán mögé, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ezért előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.
Tovább olvasomGyorsan hajtott, hamis volt a jogosítványa és még a rendőröknek sem állt meg a teherautós
Összehangolt ellenőrzéseket végeztek a karcagi és kunszentmártoni rendőrök, az abszolút csúcstartó hatszoros jogsértést követett el. A Karcagi és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság munkatársai, valamint a megye forgalomellenőrző járőrei összehangolt közúti ellenőrzést végeztek 2022. szeptember 14-én, melynek célja elsősorban a közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések visszaszorítása volt – írja a police.hu. A kunszentmártoni rendőröket az akció során egy drón is segítette. A 442-es főút balesetveszélyes útszakaszán a szabálytalan irányváltoztatást elkövető szabálysértőket szűrték ki a forgalomból. Az akció időtartama alatt összesen 8 jogsértővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot és mellé…
Tovább olvasomÉrvényes jogsi nélkül autózott a karcagi sofőr
A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés elkövetése miatt egy helyi lakos ellen. A rendőrök csütörtök délután igazoltatták Karcag belterületén a személygépkocsival közlekedő 62 éves férfit. A járőrök megállapították, hogy a sofőr vezetési jogosultsága szüneteltetve van, ezért előállították a rendőrkapitányságra. A jogsértőt meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
Tovább olvasomElvették a jogsiját, mégis vezetett a szolnoki sofőr
Egy autóval közlekedő helyi lakost ellenőriztek a rendőrök Szolnokon, a Vadász úton szeptember 6-án a délelőtti órákban. Az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr annak ellenére volán mögé ült, hogy őt a Szolnoki Rendőrkapitányság november 5. napjáig eltiltotta a járművezetéstől – írja a police.hu. A rendőrök előállították a jogsértőt a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Tovább olvasomJogsi nélkül furikázott egy alattyáni fiatal
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt egy alattyáni lakos ellen – írja a police.hu. A rendőrök augusztus 24-én este igazoltatták Jászladány belterületén a személyautóval közlekedő 26 éves férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A jogsértőt előállították és meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
Tovább olvasom