Kizuhant egy bevásárlóközpont emeleti parkolójából egy fiú, életveszélyes az állapota

Egyelőre nem tudták megállapítani, hogy szándékosan kiugrott, vagy csak véletlenül kiesett az emeletről. Lezuhant egy fiatal fiú a debreceni Fórum pláza P4-es parkolószintjéről csütörtökön a déli órákban – adta hírül a Hajdú-Bihar megyei hírportál. Az Országos Mentőszolgálat a lap érdeklődésére közölte, hogy a gyereket súlyos, életveszélyes állapotban szállították a területileg illetékes kórházba. Az esetről a közeli iskola dolgozói is értesültek, de már csak a mentők és a rendőrség kiérkezése után. Azt még nem tudni, hogy baleset történt vagy önként ugrott le a fiú.

Tovább olvasom

A hetedik emeletről, megkötözve ugrott ki a megtámadott nő és túlélte

A hölgyet volt párja támadta meg a lakásban és annyira féltette az életét, hogy inkább kiugrott a hetedikről. Csoda, hogy túlélte súlyos sérülésekkel, de már vallomást is tudott tenni. Annyira féltette az életét, hogy inkább kivetette magát az ablakon a hetedikről egy, a lakásában fegyverrel megtámadott, majd megkötözött fiatal nő Washingtonban. Bár súlyos állapotban van, csodával határos módon túlélte a zuhanást, sőt képes volt vallomást is tenni a rendőröknek – írja a 444.hu. A borzasztó esetről egyelőre annyit tudni, hogy a fiatal nőt egy vele egykorú férfi, az áldozat egyéves…

Tovább olvasom