Egészségügyi okokre hivatkozva lépett vissza a jelöltségtől Horváth Roland Károly, a Bács-Kiskun megyei 5. sz. országgyűlési egyéni választókerületben rendezett előválasztás győztese – számolt be a Magyar Narancs. A visszalépést az ellenzéki pártok közös közleményben jelezték. Eszerint mivel a választási kampány miatt újabb előválasztás megrendezésére már nincs idő, úgy döntöttek, hogy egy helyben ismert és a térségben már polgármesterként is bizonyított DK-s politikust, Molnár Lászlót indítják a kiskunhalasi körzetben. Emlékeztetnek, hogy az említett körzetben a fideszes jelölt négy évvel ezelőtt 56 százalékkal nyert.
Tovább olvasomCímke: ellenzék
Csak hogy egyenlőek legyenek a feltételek: az ellenzék 1300, a Fidesz pedig 15000 plakáthelyen hirdethet
Egyre inkább értjük, miért fogalmazott úgy az EBESZ megbízottja, hogy bár a választás szabad, a feltételek egyáltalán nem egyenlőek a kormánypártok és az ellenzék között. Ez csak egy példa a sok közül. „A Fidesz hatalmának nem csak az egyenirányított média a legfőbb támasza, hanem az óriásplakátok és egyéb reklámfelületek kisajátítása is, ezeket nagy mértékben ugyanis Orbán Viktor és szövetségesei felvásárolták az utóbbi években,” mondta Márki-Zay Péter az RTL Klub Híradójának. Az ellenzék hirdetési lehetőségeiről a miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy jelenleg 850 helyen van kint az “Orbán megy, rezsicsökkentés marad” plakát, az…
Tovább olvasomAz MSZP és az LMP politikusai is felkerültek az ellenzéki közös lista elejére
Azt még nem lehet tudni pontosan kik szerepelnek az ellenzéki közös listán, de az első hét hely sorsáról megszületett a döntés. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az első öt helyen az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei fognak szerepelni. A hatodik helyre az MSZP társelnöke Tóth Bertalan, a hetedikre pedig Ungár Péter, az LMP politikusa került – derül k ia Telex cikkéből. A lista tehát jelenleg így áll: Márki Zay Péter (listavezető miniszterelnök-jelölt)Dobrev Klára, DKKarácsony Gergely, PárbeszédJakab Péter, JobbikFekete-Győr András, MomentumTóth Bertalan, MSZPUngár Péter, LMP A listával kapcsolatban nagy háború már nem…
Tovább olvasomGattyán György nyílt levélben üzent: kormányváltást akar és az ellenzék támogatását kéri
A politikai ambícióival néhány hete előállt milliárdos igyekezett tisztázni a szándékait, több programpontot is összeírt, amelyek betartása esetén segítené az kormányt váltani igyekvő ellenzéket. „A Megoldás Mozgalom alapító-elnökeként fontosnak tartom újra tisztázni politikai szerepvállalásom alaptézisét. Ragaszkodva eddigi megnyilvánulásaim legfontosabb gondolataihoz, leszögezem, hogy célom a kormányváltás biztos és zökkenőmentes megvalósítása, nem pedig annak késleltetése vagy megakadályozása” – kezdte hétfőn megjelent nyílt levelét Gattyán György, amelyet „minden, a változásért tenni akaró honfitársamnak, az Ellenzéki Összefogás Vezetőinek” címzett – számolt be róla a hvg.hu. Gattyán azt írta, szeretné, hogy „a múltat végleg magunk mögött…
Tovább olvasomVálasztási csalástól tart az ellenzék, az Alkotmánybíróságon támadta meg a törvényt
Az ellenzék a mai napon megtámadta az Alkotmánybíróságon a választási csalást legalizáló törvényt – írták közös közleményükben az összefogásban szereplő pártok. “Már a 2018-ban és a 2019-ben megrendezett választások során is tömegessé vált az a jelenség, hogy egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat azért, hogy részt vehessenek a választásokon” – írja a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által jegyzett közlemény. “Az ellenzék kezdeményezésére mind a Kúria, mind a rendőrség megállapította, hogy a visszaélések valóban megtörténtek…
Tovább olvasomEltörölné a szolgálati jogviszonyt és bért emelne az ellenzék az egészségügyben
Az összefogás ezúttal azt mutatta be, mihez kezdenének az egészségüggyel egy esetleges jövő évi választási győzelem esetén. Az első dolga az lesz az egységes ellenzéknek, hogy visszavonja az egészségügyi dolgozókat érintő szolgálati jogviszonyt – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán az ellenzék egészségügyi programjának a bemutató sajtótájékoztatóján, amelyről a HVG.hu tudósított. Lukács azt ígérte, hogy visszaadják az orvosok, ápolók szabadságát, megtartva egyúttal a bérüket, amit még emelnének is. Kiemelte a szakdolgozókat, mint akik különösen nehéz helyzetben vannak. A koronavírusjárványra kitérve azt mondta Lukács, hogy jól látszott, nem volt gazdája…
Tovább olvasomMár 45 ezernél is többen aláírták az ellenzék népszavazási kérdéseit
Egy hét alatt érték el ezt a számot, amely a szükséges aláírásoknak közel a negyede. Csütörtök estig már több mint 45 ezer aláírást gyűjtöttek össze a pontosan egy héttel korábban indult népszavazási kezdeményezés támogatására – erősítette meg több párt, nevezetesen az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd is az ATV Híradójának. A két kérdést Karácsony Gergely nyújtotta be, mára már a teljes ellenzék gyűjti az aláírásokat. A Nemzeti Választási Iroda december 15-én adta át Karácsony Gergelynek a Fudan Egyetemre és az álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő íveket, a pontos kérdések így…
Tovább olvasomEllenzékben a Fidesz 1300 kérdést tett fel a kormánynak karácsony előtt, most pedig “ne igényeljünk adatot”
Ezek szerint most hirtelen nagyon fontos lett, hogy a kormányzati és önkormányzati munkatársak nyugodtan pihenhessenek családjuk körében, erre az adatvédelmi biztos (!) külön felhívta a figyelmet, ilyenkor ne igényeljünk már adatokat. Ellenben, amikor a Fidesz 2003-ban és 2008-ban is ellenzékből ezres nagyságrendben vágta a kormányhoz az utolsó napokban kérdéseit, senkinek semmi baja nem volt ezzel. Változnak az idők. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos most ezt mondja: „Az információszabadságot felügyelő szerv vezetőjeként (…) ezúton szeretném az adatigénylőket megkérni, hogy az ünnepek alatt vegyék figyelembe azt, hogy sok állami, önkormányzati szervnél igazgatási szünetet…
Tovább olvasomEzzel a két közös szlogennel fog kampányolni az ellenzéki összefogás
Márki-Zay Péter a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában elárulta: két szlogenben is megállapodtak az együttműködő ellenzéki pártok. A miniszterelnök-jelölt azt is elmondta: vannak információi, hogy ki szivárogtathatta ki azt kutatást, ami erőteljes Fidesz-előnyt mutatott – írta az ATV. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a pártok a program 90 százalékában megállapodtak, és azt szeretné, ha a 10 százalékot azok is elfogadnák, akik eddig „valami miatt kerékkötők voltak”. Továbbá kijelentette, hogy már a közös arculatot is elfogadták, köztük a két kampány-szlogent is: „Legyen Magyarország mindannyiunké” és „Egységben Magyarországért” Arra a közvéleménykutatásra, amely a…
Tovább olvasom“Hisztis, nehéz napokkal” szúrt oda a fideszes polgármester az ellenzéki képviselőnőnek
Hajdúnánás mostanában nem először tűnik fel negatív színben, egy Hadházy Ákos által megszellőztetett közbeszerzési ügyben is érintett a település, köztük a jegyző is. „Úgy látom, hogy ez egy nehéz nap önnek is, képviselő asszony. Vannak ilyen napok, hölgyeknél ez nehezebb” – mondta Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere egy önkormányzati ülésen Bódi Judit ellenzéki frakcióvezetőnek, amikor az kritizálta a település vezetését – adta hírül a 444.hu. Bódi gusztustalannak nevezte a polgármester szavait, de Szólláth nem sokkal később ugyanígy támadt a képviselőnőre, azt mondta „Van egy feleségem, és van egy lányom is,…
Tovább olvasom