Köztévés elemző: a baloldal azt szeretné, ha az emberek éheznének és fáznának

Megosztás

Bende Balázs „Klímabarát-e az atomenergia?” címre hallgató eszmefuttatása jutott el erre a pontra – szúrta ki a 444.hu.

Bende a lap szerint elmondta: a magyarok nem fognak fázni, atomunk van, és bővítjük is, gáz is van, legalább 15 évre elég, lesz bőven mindkettőből. Így maradhat a rezsicsökkentés valamint az energiabiztonság, és itt van még az élelmiszerárstop, éppen az energiaárak miatti növekvő infláció hatásai ellen.

És innen fordult rá az ellenzék szokásos gyalázására:

„Persze a magyar baloldal nem véletlenül támadja mindenzt, hiszen nekik aztán semmit nem köszönhetünk mindebből. Így inkább arra szavaznak, sőt, arra kényszerítenének mindannyiunkat, hogy az ő politikai érdekeik miatt inkább éhezzünk és fázzunk, és azt is jó drágán. Ne hagyjuk!” – mondta Bende.

Az elemzőnek nem ez az első hasonló megnyilvánulása, a 444.hu több ilyet is felelevenített.

fotó: Media1.hu

Kapcsolódó cikkek