2035-re minden második ember túlsúlyos lehet

Az Elhízástudományi Világszövetség jelentése szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között – a szövetség elnöke cselekvésre szólította fel a politikai döntéshozókat, mert a túlsúllyal összefüggő betegségek a társadalomra is többletterhet róhatnak. Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – húzza alá a friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation). Louise Baur, a szövetség elnöke „egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy…

Tovább olvasom

Zacher: Aki 60 év fölöttiként és elhízottként kórházba került, szinte biztosan meghalt covidban

A szakember szerint a járvány is megmutatta, hogy az elhízás életveszélyes következményekkel járhat. Magas vérnyomás, cukorbetegség – ez a két szó együtt vagy külön-külön, de rendre szerepel a koronavírusban elhunytak alapbetegségei között. Mindkét betegséget okozhatja az elhízás, amelyben Magyarország az élmezőnyhöz tartozik. A negyedik legelhízottabb nemzet vagyunk a világon – mondta Zacher Gábor az RTL Híradónak. A toxikológus főorvos, aki jelenleg is a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozik, azt mondja: a covidjárvány különösen rámutatott az elhízás veszélyeire. „Azok a betegek, akik elhízottak, biztos, hogy rendelkeznek más egyéb betegségekkel is, cukorbetegség, magas…

Tovább olvasom