Kiemelkedő magyar eredmények a szervátültetettek nemzetközi versenyén

A szervátültetettek nemzetközi sportéletében ismét történelmi sikert ért el Magyarország: Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, immár másodszor került be a Szervátültetettek világjátékának hírességek csarnokába. A kiváló sportoló először 2019-ben kapta meg az elismerést sportdiplomáciai tevékenységéért, különösen az Európai Szövetség megalapításában és 21 éven át tartó vezetésében játszott szerepéért. Most azonban a sportteljesítménye miatt kapta a rangos elismerést, amely 30 év kitartását és példamutató életét ünnepli.

Tovább olvasom

„Neked is sikerülhet!” – Négy Szolnok megyei sportoló a Szervátültetettek Világjátékán

Augusztus 17–24. között a németországi Drezda lesz a házigazdája a Szervátültetettek XXV. Világjátékának, ahol több mint 2500 sportoló érkezik 54 országból, hogy összemérje erejét és kitartását. A szervátültetés nem a történet vége, hanem egy új fejezet kezdete, ezt az üzenetet szeretné közvetíteni az esemény, ráadásul Jász-Nagykun Szolnok megyéből idén négy versenyző is elutazik, hogy részt vegyen ezen a különleges, életigenlő sporteseményen.

Tovább olvasom

A drezdai túszejtő meghalt a művelet során

Az még nem világos, hogy saját maga lett öngyilkos, amikor már érezte, hogy reménytelen a helyzete, vagy a rajtaütés során szerzett halálos sérüléseket. Túszokat ejtett Németországban, Drezda Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontjában szombat délelőtt egy férfi, közölte a helyi rendőrség, írja az MTI. Nem sokkal 12 után több rendőr megrohamozta a bevásárlóközpontot, és kiszabadították a túszokat – írja a Bild német lap. A túszok nem sérültek meg a műveletben, a túszejtő viszont igen, a rendőrség kora délután azt közölte, hogy a férfi a rajtaütés során szerzett sérülései miatt később meghalt. A túszejtőről és az…

Tovább olvasom