Március 15… nemzeti ünnepünk alkalmából óriásit zuhant a forint, újra 400 felett az euró

Két és fél nap leforgása alatt sikerült húsz forintot romlania nemzeti fizetőeszközünknek. Nem sokáig tartott a 400 alatti euró, már ismét felette járunk. Szerda délutánra ismét átlépte a 400 forintot az euró árfolyama, fél hatkor pedig már 401,86 forint volt, írja a HVG. Az euró szerdán több mint 11 forinttal drágult, azaz több mint 3 százalékkal értékelődött le. A dollár 4,78 százalékot drágult egyetlen nap alatt, míg a jen árfolyama több mint 6 százalékot erősödött szerdán kora estig. Hétfő reggel még 381 forint volt az árfolyam, aztán kezdődött a zuhanás. A…

Tovább olvasom

Ismét vészesen közelít a 400 Ft felé az euró árfolyama

A hetet még 381 Ft-nál kezdte, de már a 396-ot is elérte. Hétfő reggel még 381 forintba került egy euró, aztán elkezdődött a zuhanás. Kedd délelőtt is folytatódott, de egyelőre nem olyan drámai ütemben, mint egy nappal korábban. Miután hétfőn óriásit zuhant a forint – 381-ről 392-re -, kedden is gyengüléssel indult a kereskedés. A kora reggeli 392-es árfolyamról már délelőtt 9 órára 395,7-re gyengült a forint az euróval szemben, utána pedig ahogy megindult a kereskedés Európa-szerte, 393 és 396 forint között ingadozott egy euró ára. Ennél gyengébb utoljára január…

Tovább olvasom

400 forint alá erősödött az euró árfolyama

Hétfő délelőtt átszakította a forint a 400-as jegyzést az euróval szemben: már 399 alatt is járt a jegyzés az euróval szemben. Az, hogy közel két hónap után újból 400 forint körül mozog az euró ára, azt jelenti, hogy a dollárral, illetve a további valutákkal szemben is többhetes csúcson jár a forint. Az eurót a hétfő reggeli órákban 398,75 forinton, a dollárt 399,75 forinton, a svájci frankot pedig 402,28 forinton is jegyezték. Az eurót legutóbb szeptember 21-én, a dollárt szeptember 20-án jegyezték 400 forint alatt – írja az MTI. A forint…

Tovább olvasom

Döbbenetes zuhanás: 440 forintnál a dollár, 426-nál az euró

Soha ennyire pocsékul nem állt még a magyar forint. Minden korábbinál mélyebbre süllyedt a forint árfolyama hétfő délelőtt – írta meg a HVG.hu. Az euró árfolyama eleve a korábbi rekord közeléből, 424 forint feletti értékekről indult kora reggel, majd nem sokkal tíz óra után meghaladta a 426,8 forintot, és azóta is 426 felett jár. Hasonlóan nagyon zuhant a dollárral szemben is a forint, az amerikai fizetőeszköz árfolyama most három forinttal haladta meg az eddigi (a szeptember 29-i 437-es) mélypontot, és 440,6 fölött is járt. via hvg.hu

Tovább olvasom

Újabb mélypont: a 404 forintot is átlépte az euró árfolyama

Ez természetesen ismét negatív csúcsot jelent. Hétfő délelőtt újabb negatív csúcsra ért a forint az euróval szemben – írta meg a HVG. Reggel hatkor még “csak” 400 forintot kellett fizetni 1 euróért, nagyjából kilenckor azonban gyors romlásnak indult a magyar valuta, és 11 körül már több mint 404 forintot ért az uniós fizetőeszköz. A forint előző történelmi mélypontja június 14-én állt be, akkor hajszálra, de megállt a 403-as szint alatt, 402,99-el. Az azelőtti rekord pedig március 7-én született meg, 399,87-tel. via hvg.hu

Tovább olvasom

Ismét közel került a történelmi mélypontjához a forint árfolyama

A 400 forint/eurós kritikus határt súrolta szerda délelőtt az árfolyam. Folytatódott a forint gyengülése, amely még a különadók múlt heti bejelentésekor indult, s újabb lendületet vett, amikor kedd éjjel kijött a hír az EU-s olajembargóról és arról, hogy Magyarország ebből kimarad – írja a HVG.hu. Akkor már 395 forint/euró volt az árfolyam, s azóta sem javult a helyzet, kedd késő este elérte a 397-es szintet. Ma délelőtt 10 óra körül még jobban megingott egy kicsit az árfolyam, rövid időre benézett a 398-as szintre, egész pontosan 398,26-ig ment el. Utána visszaerősödött 397-es…

Tovább olvasom

Varga Mihály: A forint Brüsszel és a szankciók miatt zuhant be

Természetesen most sem a kormány, Orbán Viktor és a Fidesz a hibás a pocsék gazdaságpolitikájával, hanem Brüsszel, Soros és a szankciók. Két nem éppen apró bibi van a történetben. Ha tényleg a szankciók a hibásak, akkor a környező országok fizetőeszközei miért nem zuhannak még csak hasonló mértékben sem. Ezen kívül ezeket a szankciókat a Fidesz EP-képviselői egyhangúlag személyesen megszavazták. Akkor most mi is van? Délelőtt sápadtan vehettük tudomásul, hogy 400 forintba került már egy euró. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere azonban ezt is Brüsszelre kente. Azokra a szankciókra, amit a Fidesz képviselői…

Tovább olvasom

Szabadesésben a forint, átlépte a 390-es, majd a 400-as (!) küszöböt is

Valószínűleg nem véletlen, hogy háború ide vagy oda, sokkal durvábban esik a forint árfolyama, mint bármelyik szomszédos állam fizetőeszköze, köztük Ukrajnáé is. Újabb történelmi mélypontra került a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő hajnalban, majd minimálisan erősíteni tudott reggel 6 órára, írja az MTI. Az euró hat órakor 387,94 forinton állt, magasabban a péntek esti 385,72 forintnál. Hajnalban történelmi csúcson, 388,19 forinton is jegyezték. A svájci frank 384,51 forintról 387,55 forintra nőtt, miután korábban rekordszinten, 388,29 forinton is állt. A dollár árfolyama 353,26 forintról 356,52 forintra nőtt,…

Tovább olvasom

Történelmi mélypontra zuhant a forint

Egy euró több mint 372 forintba került, ami új negatív csúcsot jelent. Az EUR/HUF keresztárfolyam a hétfő reggel átlépte a 372 forintos szintet, 9.23-kor 372,2-n állt az árfolyam – írja az Index. Ennyire gyenge még soha nem volt a forintunk az euróhoz képest. 2021 novemberében és decemberében az EUR/HUF árfolyam járt már 372 forint környékén, és most újra sikerült ezt a szintet elérnie. A kamatemelési ciklus kezdetétől, 2021 júniusától a forint árfolyama a jegybanki kamatemelések ellenére a 350-es szint környékéről 370-es szint fölé gyengült. Ennek oka részben abban keresendő, hogy az…

Tovább olvasom

Történelmi mélypont: már 370 forint közelében mozog az euró

Egy pillanatra el is érte ezt az értéket a forint a HVG szerint, de már a kora délelőtti számok is új negatív csúcsot jelentettek. A hét elején folytatódott a múlt héten elkezdődött forintgyengyülés, olyannyira, hogy délelőtt 10 óra körül történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben: 369,69 volt ugyanis az árfolyam. Ez tovább romolhat, hiszen nagy ütemben gyengül a magyar deviza az euróval szemben. A hvg.hu szerint azóta elértük egy pillanatra a 370-es árfolyamot is, a 370 határán mozog a forint. A külső hangulat kevésbé támogató, leginkább az, hogy erősödik a…

Tovább olvasom